Átadták a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat
A díjat idén egy különleges szervezet vehette át.
A díjat idén egy különleges szervezet vehette át.
Csak egyetlen és egységes magyar ügy van.
A házelnök Nyíregyházán mondott beszédet a nemzeti összetartozás napja alkalmából.
A parlamenti kapcsolatokról, az európai uniós együttműködésről és a nemzetközi kihívásokról tárgyalt Kövér László Máltán.
Ukrajna uniós csatlakozásáról és a kétpárti parlament lehetőségéről is beszélt a házelnök.
A nemzet tagjai ugyan különböző élethelyzetekben, de történelmi sorsközösségben élnek a Kárpát-medencén belül és azon kívül is – mondta az Országgyűlés elnöke.
Hivatalossá vált a volt miniszterelnök távozása.
Brussels is behaving like the communists, Laszlo Kover says.
A házelnök szerint Brüsszel úgy viselkedik, mint a kommunisták.
Azt, hogy az erdélyi, illetve romániai magyaroknak ki a megfelelő államelnökjelölt, természetesen az erdélyi magyaroknak, jelesül politikai képviseletüknek, vagyis az RMDSZ-nek kell eldöntenie – jelentette ki az Országgyűlés elnöke.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
50 felett érdemes odafigyelni.
Őszművészeti előadás bemutatására készül a Margitszigeti Szabadtéri Színház.
Az orosz vezetés szerint az iráni nukleáris programmal kapcsolatos konfliktust tárgyalásos úton kellene megoldani – mondta lapunknak Seremet Sándor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.
A négy évvel ezelőtti akcióról egy film is készül jelenleg.
A Kreml sajtószolgálata adott hírt az orosz elnök döntéséről.
Elfogultnak és elfogadhatatlannak nevezte Gulyás Gergely az Európai Bizottság országjelentését.
Rendkívüli bátorságárt és önzetlen helytállásáért elismerő oklevélben részesült.
A Kreml sajtószolgálata adott hírt az orosz elnök döntéséről.
Elfogultnak és elfogadhatatlannak nevezte Gulyás Gergely az Európai Bizottság országjelentését.
Rendkívüli bátorságárt és önzetlen helytállásáért elismerő oklevélben részesült.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.