Súlyos alkotmányos válságot eredményezett a köztársasági elnök eltávolítása

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Nem a házelnök képviselői mandátumának megtartása vet fel alkotmányossági kérdéseket, hanem az, ahogyan a köztársasági elnök megbízatása megszűnt – mondta a Magyar Nemzetnek Szikra Levente. Az Alapjogokért Központ jogi igazgatóhelyettese szerint az alaptörvény alapján helyes, hogy az ideiglenes államfői feladatokat ellátó házelnök nem mond le mandátumáról, ugyanakkor úgy véli, az államfő eltávolítása súlyos alkotmányos válságot idézett elő.

2026. 07. 22. 5:51
Fotó: ATTILA KISBENEDEK Forrás: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
A Tisza-kormány a kétharmadával azt csinál, amit akar (Fotó: Ladóczki Balázs)
A Tisza-kormány a kétharmadával azt csinál, amit akar (Fotó: Ladóczki Balázs)

Amint arról már korábban is beszámoltunk, az alaptörvény 17. módosításának hatálybalépésére tekintettel Sulyok Tamás köztársasági elnök úr megbízatása 2026. július 20-án megszűnt, Így az új köztársasági elnök megválasztásáig a köztársasági elnök jogköreit az Országgyűlés elnöke gyakorolja.

E felelősségteljes közjogi feladatot az alaptörvényhez és Magyarország alkotmányos rendjéhez hűen, a tisztség méltóságát szem előtt tartva, legjobb tudásom szerint fogom ellátni. Az átmeneti időszakban minden erőmmel azon leszek, hogy a rám ruházott feladatokat kiegyensúlyozottan, pártatlanul és az ország érdekeit szolgálva végezzem

 – ígérte Facebookon közzétett bejegyzésében az Országgyűlés elnöke. 

Forsthoffer Ágnres házelnök lett ideiglenesen a köztársasági elnök (Fotó: Ladóczki Balázs)
Forsthoffer Ágnres házelnök lett ideiglenesen a köztársasági elnök (Fotó: Ladóczki Balázs)

Forsthoffer Ágnes Balatonfüreden nyert egyéni mandátumot a legutóbbi választáson, de képviselői munkáját fel kell függesztenie. – Tájékoztatom Veszprém 02. választókerület lakóit, hogy a köztársasági elnök helyettesítésének ideje alatt országgyűlési képviselői jogaimat nem gyakorolhatom – írta bejegyzésében. 

Új házelnök kell az átmenet idejére

Házelnöki feladait sem tudja ellátni az átmeneti idő alatt Forsthoffer Ágnes, az egyik alelnökét javasolja maga helyett. – Dr. Hallerné dr. Nagy Anikó alelnök asszony személyére irányuló előterjesztésemet a tegnapi napon írásban benyújtottam, amelyről az Országgyűlés a hétfői ülésén dönt – írta bejegyzésében a leendő ideiglenes köztársasági elnök. A soproni tiszás országgyűlési képviselőt, Hallernét papírforma szerint támogatta is a kétharmados Tisza-frakció. 

Mint megírtuk, Sulyok Tamás szombaton végül aláírta az alkotmánymódosítást, amellyel saját magát is eltávolította pozíciójából. 

Borítókép: Sulyok Tamás és Forsthoffer Ágnes (Forrás: AFP)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.