Kolumbia versenyt fut az idővel

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Százharminckettőre emelkedett a kolumbiai földrengés halálos áldozatainak száma, miközben a mentőcsapatok folyamatosan keresik a túlélőket. A kormány rendkívüli állapotot hirdetett, a nyugat-kolumbiai régióba katonákat vezényeltek.

2026. 08. 11. 8:33
Fotó: ALEXIS MUNERA Forrás: ANADOLU

Nyugat-Kolumbia más területein is súlyos a helyzet. Öt tartományi fővárosban jelentettek súlyos válsághelyzetet, 86 épület omlott össze, hét repülőtér függesztette fel a működését. A térség legnagyobb városában, Caliban 188 embert eltűntnek nyilvánítottak. A nagyvárosban összeomlott egy klinika.

Kolumbia újra szenved

A földrengés nem először csap le a kulturálisan és gazdaságilag is kiemelkedő fontosságú területen. 1999-ben 1200 ember halt meg egy hasonló katasztrófában. Az egy 6,1-es erősségű földrengés volt, epicentruma pedig Armenia város mellett alakult ki, közel Pereirához. Az akkori tapasztalatok alapján azóta évente legalább kétszer mentési gyakorlatokat tartanak a nagyobb városokban, mint Bogotában, Medellínben, Baranquillában vagy Caliban.

Eje Cafetero. A Kávé-tengely nevéből adódóan a világhíres kolumbiai kávé legfőbb termőterülete, hegyes-völgyes vidék, ahol rengeteg turista megfordul, egyben Kolumbia egyik legfőbb exportcikkét is adja. A sok turista miatt is jelezte az Egyesült Államok, hogy 15,5 millió dolláros gyorssegélyt folyósít Kolumbiának a mentési munkálatokra, valamint segít Bogotának a helyszínen rekedt külföldiek eligazításában.


Borítókép: Mentés Pereira városában (Fotó: ALEXIS MUNERA)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.