Az alig több mint kétszáz éve született Jókai Mór erkölcsi parancsai ezek: 

E napot, amellyel a magyar nemzet szabadsága kezdődik. A napot, melyben nemzetté vált a nép és eggyé vált az ország. Amikor talpra álltunk. A napot, amikor esküt tettünk a magyarok istenére, hogy rabok tovább nem leszünk. A napot, amely 15 millió magyar szívét tölti el büszkeséggel. A napot, amelyről 178 éve magyarok újabb és újabb nemzedékei emlékeznek meg. Március idusát sosem felejtettük, még akkor sem, amikor nem volt tanácsos beszélni, még inkább megemlékezni róla. Mindig tiszteletben tartottuk, és immáron 36 éve szabadon emlékezhetünk meg róla. Március 15-én ugyanis oly dicső, nemzetformáló tetteket volt képes véghez vinni a magyarság, amely nemcsak elemi erővel mutatta meg a világnak a magyarok ösztönös szabadságvágyát, nemzeti összetartozását, de mind a mai napig lelki táplálékul szolgál minden magyar számára, éljen bárhol a világban.
Éppen emiatt március 15. egyszer és mindenkorra a magyar szabadság egyetemes ünnepe. 1848 tavaszán, a népek tavaszán Budapesten is győzedelmeskedett a forradalom. A polgári Magyarország követelése felülírta az akkorra már recsegő-ropogó feudális viszonyokat. 1848. március 15. az a nap, amikor a reformkor magyar nemzeti tudatot felvirágoztató évtizedei beteljesedtek. 178 évvel ezelőtt, azon az esős, szürke márciusi napon Petőfinek, Jókainak, Irinyinek, a Pilvax Kávéháztól a Landerer Nyomdán, a várban raboskodó Táncsics kiszabadításán át a Nemzeti Múzeum lépcsőjéig tartó forradalommal együtt született újjá a magyar nemzet, s született meg a polgári Magyarország eszménye is, hogy – Széchenyi szavaival élve – Magyarország végre saját tengelye körül foroghasson. Az úrbéri viszonyok eltörlésétől kezdve a törvény előtti egyenlőségen és a cenzúra megszüntetésén át a nemzeti bank követeléséig a híres 12 pont a szabadság és függetlenség vágya mellett egy olyan társadalom igényét is kifejezte, amely az önálló és független, szilárd gazdasági alapokon nyugvó kisegzisztenciák tömegére nyugszik, akik egy nemzetként tűzték mellükre az azóta is büszkén viselt nemzeti színű kokárdát.

A szabadság egy testté forrasztotta a nemzetet

Ahogy később, úgy 1848-ban sem volt elegendő a magyar szabadság kivívásához a forradalom átmeneti győzelme. Az 1848-as forradalom vívmányait, a magyar szabadságot meg kellett védeni a Habsburgoktól, Jellasicsoktól, Windisch-Grätzektől és a cári csapatoktól egyaránt. Az újjászületést és reményt hozó forradalmi szabadság napjai mindösszesen fél évig tartottak, amíg Jellasics Budapest felé indult, hogy rendet tegyen a renitens Magyarországon. Ezzel vette kezdetét a szabadságharc vesztes, de mégis dicsőséges küzdelme, aminek leveréséhez kevésnek bizonyultak a Habsburgok, és a cári Oroszország kétszázezer fegyveresére volt szükség. Oly korszak volt ez, amikor Kossuth egyetlen szavára ezrek álltak honvédnak. Oly korszak volt ez, amikor a Hazáért mindhalálig! felkiáltás nem üres fecsegés, hanem a mindennapi élet rendezőelve volt. Oly korszak volt ez, amikor Petőfi szavaival élve,

Ezen a napon azonban nemcsak a forradalmunkra és szabadságharcunkra emlékezünk, hanem azokra a bátor férfiakra, akik harcoltak és meghaltak a magyar szabadságért, a hazánkért, nemzetünk függetlenségéért. Azokra, akiktől megtanultuk, hogy büszkék legyünk és hajthatatlanok. Azokra, akik megtanítottak bennünket arra, hogy ne a könnyebbik utat keressük, hanem azt, ami a nemzet javát szolgálja, még akkor is, ha az mérhetetlenül több erőfeszítést követel meg. Azokra, akiktől megtanultuk, hogy nézzünk szembe az erőfeszítésekkel, hogy tanuljunk meg egyenesen állni, amikor az igaz ügyért helyt kell állni. Akik arra is megtanítottak minket, hogy érezzünk együtt az elbukottakkal, és a legfontosabbra: hogy előbb önmagunk urai legyünk, mielőtt másokéi lennénk, hogy szívünk tiszta legyen, céljaink nemesek és, hogy soha ne feledjük, kik vagyunk, honnan jöttünk és hová tartunk.