idezojelek

Elszabadult a baloldali erőszak

A véleményüket felvállaló hétköznapi emberek a tiszás agresszorok szemében könnyű célponttá váltak.

Sümeghi Lóránt avatarja
Sümeghi Lóránt
Cikk kép: undefined
Fotó: Kurucz Árpád
0

Szinte még be sem járta az országos híradásokat az a döbbenetes hír, hogy néhány nappal ezelőtt Szentendrén a Fidesz egyik aktivistájára egy ablakból rálőttek, a verbális és immár fizikai agresszióról hírhedt ellenzéki tábor vezetője, Magyar Péter szokásához híven azonnal magyarázkodni kezdett. Sőt, a Tisza elnöke már akkor azt találta mondani, hogy „ezt már senki sem hiszi el”, amikor a büntetőeljárás keretében vizsgálódó rendőrség még semmilyen hivatalos információt nem közölt. Magyar ezt követően hozzátette, hogy a Tiszában nem ilyen emberek vannak.

A gond csupán az, hogy 

miképpen Magyar Péterék eddig az összes olyan ügyben, amit eddig képviseltek – az adóemeléstől kezdve Ukrajna uniós csatlakozásán át egészen az orosz energiáról való azonnali leválásig – egytől egyig mást mondtak, mint a valóság, úgy abban is hazudnak, hogy a Tisza köteléke mentes lenne mindenféle erőszaktól. Ugyanis a Tiszában pontosan ilyen emberek vannak. 

Túl azon, hogy maga Magyar Péter az elmúlt két évben a magyar közéletet példátlan módon lezüllesztette a politikailag motivált vádaskodásaival, nyílt hazugságaival és a lincshangulatot gerjesztő megnyilvánulásaival, az ominózus szentendrei esetet megelőzően számtalan olyan esetről készült beszámoló, ahol a Tisza emberei nemcsak a nekik nem szimpatikus szavazókkal, hanem újságírókkal és tudósítókkal is erőszakosan bánnak. S 

miközben az erőszakoskodást elszenvedő médiamunkások valamelyest ki vannak képezve az ellenzéki politikusok egyre durvább megnyilvánulásainak kezelésére, addig ki kell mondani, hogy a véleményüket felvállaló hétköznapi magyar emberek a baloldali agresszorok szemében könnyű célponttá váltak.

Így történhetett meg az, hogy a szentendrei esetet megelőzően néhány héttel Budapesten, a VI. kerületi Hunyadi tér környékén szintén brutálisan rátámadtak egy kormánypárti aktivistára, aki számonkérte egy férfitól, hogy miért rongálja a szabályosan kihelyezett, választási kampányra készült plakátokat. A részletek szerint a szóváltást követően a támadó, akinél egy vágószerszám is volt, többször olyan erővel megütötte az aktivistát, hogy az a földre került, és később kórházi ápolásra szorult. Mondani sem kell, hogy a szentendrei esethez hasonlóan ebben az ügyben is rendőrségi feljelentés született.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még mielőtt a kollektív nemzetközi baloldal összezárna a Tisza mögött a magyarázkodásban, fontos leszögezni, hogy 

ez a kifejezetten a magyar ellenzékhez köthető, egyre durvább verbális és fizikai agresszió nem egy-egy elszigetelt eset formájában, hanem egy Európát behálózó, s egyre félelmetesebb trendhullám képében öltött testet.

Ha akadna bárki is, aki ezt az állítást túlzónak tartaná, annak érdemes lenne rápillantania az elmúlt hetek francia belpolitikai eseményeire, ahol túlzás nélkül kijelenthető, hogy politikai felfordulást okozott egy tragikus haláleset. Mint ismert, néhány héttel korábban a francia rendőrség szándékos emberölés gyanújával összesen hat gyanúsított ellen indított eljárást, valamint a francia ügyészség egy radikális baloldali nemzetgyűlési képviselő parlamenti asszisztensét is bűnrészességgel vádolta meg, miután

 egy ellenzéki tüntetés keretében a csőcselék olyan súlyosan megvert egy huszonhárom éves jobboldali diákot, hogy a kórházba szállítása után nem sokkal súlyos koponya- és agysérülés következtében meghalt.

Ahogyan itthon, úgy természetesen Franciaországban is megpróbálták az agresszorok elmaszatolni a felelősségüket, ám a francia nyomozó hatóság minden részletet nyilvánosságra hozott. Ebből kiderült, hogy a gyanúsítottak mindegyike szélsőbaloldali mozgalmakhoz kötődik, ráadásul hárman közülük az egyik legnagyobb ellenzéki párt, a radikális baloldali Engedetlen Franciaország nemzetgyűlési képviselője, Raphael Arnault munkatársai. Magyarán a hazudozás ellenére feketén-fehéren látszik: Franciaországban is összefonódik az útszéli erőszak a baloldali politikai elittel.

Ez a jelenség sajnálatos módon Németországban sem ismeretlen. Emlékezetes, 2019-ben a német bevándorlásellenes AfD egyik politikusát, Frank Magnitzot Bréma városában többen életveszélyesen megverték pusztán azért, mert a politikus és a pártja nyíltan kiállt Németország szuverenitásának, határvédelmének és kulturális önrendelkezésének a védelme mellett. Néhány évvel később, 2024-ben pedig 

Heinrich Kochot, a párt mannheimi képviselőjét szúrta hasba egy ismeretlen elkövető, akit a politikus éppen az AfD plakátjai­nak rongálásán ért tetten. 

Megjegyzendő, az Alice Weidel vezette párt irodáit az elmúlt években többtucatnyi támadás érte, többek között betörési és gyújtogatási szándékkal.

Mindezek alapján tisztán kirajzolódik, hogy hová vezet az, ha egy baloldali politikus felelőtlenül az uszítás és az agresszió nyelvén beszél. Miközben itthon jobboldali aktivistákat vernek meg, addig Németországban egyesek már a késeléstől sem riadnak vissza, sőt Franciaországban a baloldal nevéhez immár egy tragikus gyilkosság is kötődik. Ideje lenne nemcsak az itthoni, hanem az európai ellenzéki pártoknak is elgondolkodni azon, hogy biztosan ezt az utat szeretnék-e kitaposni maguknak! Ha valami oknál fogva mégsem, akkor nagyon hamar ki kell jelölniük azokat a politikai vezetőket, akiknek az erőszak elterjedéséért felelősséget kell vállalniuk.

A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.