Kivasalni a nadrágot is szélsőség. Kényelmes ágyon aludni is szélsőség. Azt mondani az anyámra, hogy anya, az is szélsőség. És persze gyűlöletbeszéd.

Amúgy esküszöm, nem értem ezt az állandó üldöztetéses küldetéstudatot. Ha kimondom azt a szót, amit úgy kell hívni polkorrektül, hogy meleg, az nem azt jelenti, hogy az „mocskos izé”, hanem neki az a neve. De ugyanez van azzal is, hogy mondjuk néger. Ott meg azt kell, hogy afroamerikai.

Pedig a néger nem azt jelenti, hogy „ember, akit gyűlölök, és ki kell irtani még ma délutánig, és mire lejár a Depeche Mode CD-m, egy se éljen a földön belőle”. Nem. Ha azt mondom néger, az csak annyit jelent, hogy néger! Az pusztán egy főnév! Mint asztal, szék, végállomás.

Ha meg valaki utálja, az bocsánat, de az ő dolga. Magánügy. Egészen addig, amíg nem megy oda az utcán az illető egy fekete emberhez, és nem üt a fejére egy bottal, vagy amíg nem hoz olyan törvényt, hogy a néger nem kaphat orvosi ellátást, és csak száraz kenyeret vásárolhat a boltban. De ha valaki nem kedveli, ahhoz joga van!

Miféle rémálomvilág az, ahol valakit nem lehet utálni? Ha nem lehet utálni, onnan egy lépcsőfok, hogy muszáj szeretni is.

Eddig azért kevesen jutottak el.

A kommunisták ráböktek a papra, kulákra vagy a polgárra, és azt mondták: „Utáld”.

De addig csak a liberalizmus jutott el, hogy rábök valakire, s azt mondja: „Köteles vagy szeretni!” Ha nem szereted, vagy tartasz tőle, akkor kapsz egy címkét: „valamilyen fób”.

És ez a legerőteljesebb stigma. A gyújtogató vagy a késelő ehhez képest semmi. Azzal még vállalhatsz munkát, és a börtön után megjavulhatsz. De az, hogy „iszlamofób”, az halálig kísér. Tizenöt éve mondtál valamit, és soha le nem mosod. A karrierednek vége. Ma Nyugat-Európában liberálisnak lenni a legszörnyűbb elmeállapot. A liberális gyűlöli önmagát. Gyűlöli a helyet, ahol él. Kényszert érez, hogy ha lát egy idegen népcsoportot, vagy vallást, azt mondja: „az ott különb, mint az enyém!”. A liberális, ha meglátja a saját utcáját, azt mondja: „ez ronda.” Az ilyen ember, ha beszél a saját országáról, nem állhatja meg, hogy ne mondja: „Itt minden szar!” Főleg, mert csak évi egyszer van pride.

„Boldog Pride-hónapot mindenkinek! (…) támogatjuk az LMTBQ+ közösséget, kiállunk az egyenlő szerelem és szabadságjogok mellett.”

Egyenlőség és szabadság. Ez olyan jól hangzik. És bizony nem helyes, ha hátrányok érnek bárkit is az életben.

Rákerestem a BKV szabályzatára. A BKV és a BKK járatain (autóbuszok, trolik) az utazáshoz érvényes menetjegyre vagy bérletre van szükség. Bizonyos járatokon elsőajtós felszállási rend van érvényben, ahol a járművezető ellenőrzi a jogosultságot. A biztonságos és kulturált utazás érdekében az alábbi fő szabályokat kell betartani: Elsőajtós járatok: A felszállás kizárólag az első ajtónál történik. A papíralapú jegyet azonnal érvényesíteni (lyukasztani) kell, a bérletet vagy digitális jegyet (pl. BudapestGO) pedig fel kell mutatni a járművezetőnek. Jegyvásárlás: Ha nincs jegyed, az elsőajtós buszokon a sofőrtől is vásárolhatsz. Ez a jegy drágább, ezért érdemes előre beszerezni. Leszállás: A leszállási szándékot a kapaszkodókon lévő leszállásjelző gombokkal időben jelezni kell. Van még szabályzat állat, kerékpár és poggyász témakörben, de nem idézem. Ellenben sehol nem látom, hogy egyáltalán említenék a nemileg eltérő identitású utasokat. Ugyanezt a kört végigfutottam ingatlanvásárlás, adózás. Jogosítvány. Öröklés témakörben, de semmi. A hamburger ára a mekiben pont ugyanannyi mindenkinek. Farmernadrág a plázában. Metallica CD a zeneboltban. Zebra és átkelőhely az utcán. Vasúti közlekedés és banki utalás. Sehol a világon nem láttam különbséget.

Milyen könnyű küzdeni olyan ellenség ellen, ami nem létezik, és harcolni célokért, amik megvalósultak. Kérdés, van-e értelme?