Ünneplés helyett szövevényes átverést kapott a zalai nő a 81. születésnapjára
Szörnyű história.
Szörnyű história.

Minden kérdésre tudja a választ?

Az áldozat pszichiátriai beteg volt.

De nem eléggé.

Az ellenzéki képviselő a parlament folyosóján fellökte Budai Gyulát, aki ezt nem tűrte szó nélkül.

A szakértők is kételkednek.

A két vezető telefonon egyeztetett.

Tegnap még azt közölték, hogy nincsenek gyanús körülmények, úgy tűnik, mára nagyot változott a helyzet.

Feszült a helyzet Európában.

Most nagyon félti a gyermekeit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék szerint Brüsszel jobban tudja, hogy mi a jó a magyaroknak.

Sokaknak okoz fejtörést a megfelelő fa kiválasztása.

A kormánypártok kommunikációs igazgatójának abszurd párbeszéde a Népszava újságírójával.

A baloldal mindig ugyanazt akarja.

Az elmúlt időszakban Oroszország fokozta a támadásait.

Kremencsuk városában nem sokkal éjfél után robbanásokat jelentettek.

Sylvester Stallone, Gloria Gaynor és a Kiss rockegyüttes is átvehette a Kennedy Center éves kitüntetését Donald Trumptól.

A külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon osztotta meg.

Kós Hubert egyéni csúcsot döntött Milák ikonikus számában, 200 háton pedig magabiztosan nyert.

Ahol a karácsonyi készülődés közösségi élménnyé válik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.