A gyermek a saját nyelvén érti meg legmélyebben a világ szerkezetét. Az anyanyelv az a közeg, amelyben a gondolkodás a leginkább kibontakozik, az érzelmek megfogalmazódnak, a tudás rendszerré szerveződik. A tanulás hatékonysága szoros kapcsolatban áll azzal a nyelvi környezettel, amelyben a diák először találkozik a tudással. A pedagógiai tapasztalatok szerint az anyanyelvi oktatás stabilabb alapokat teremt és mélyebb megértést tesz lehetővé.

Elég Bartók vagy Kodály népdalgyűjtéseire gondolni: Erdély falvaiban vagy a Felvidéken gyűjtött népdalok szövegeiben több évszázad nyelvi és lelki világa szólal meg a közösség történelmével, örömével és fájdalmával együtt. Ugyanez a nyelvi gazdagság jelenik meg a magyar irodalom klasszikusainál is, Jókai regényeiben, Mikszáth prózájában vagy Arany balladáiban. Ezek a művek mind ugyanarra emlékeztetnek: a magyar kultúra a magyar nyelvben él, és aki ezt a nyelvet ismeri és érti, egy egész történelmi és szellemi világ kapuját nyitja ki. Azt a gyermeket, akinek nem tanítjuk meg az anyanyelvét, a saját kulturális örökségének jelentős részétől fosztjuk meg.

A pedagógusoknak fontos szerepük van abban, hogy ez ne történjen meg. Munkájuk ugyanis túlmutat a tudás közvetítésén. Példaadásukkal, értékítéleteikkel, az ismeretek keretezésével és a normák meghatározásával formálják a diákok világképét, segítik személyiségük fejlődését.

Az iskola további kiemelt feladata a közösségépítés. Különösen fontos ez a határon túli magyarok esetében. Ha a magyar családok egyre nagyobb arányban választják a szlovák államnyelvű oktatást, akkor néhány évtized alatt megváltozik a közösség nyelvi szerkezete, a gyermek egy másik kulturális közegbe kerül, eltérő történelmi narratívát tanul meg, és a szocializációját egy másik közösség alakítja – így egy másik identitás felé sodródik. 

A szlovákiai magyar oktatás helyzete korántsem megnyugtató. Bár ma is több mint kétszáz magyar tanítási nyelvű alapiskola működik, ezek jelentős része kis létszámú, és sok közülük veszélyeztetett helyzetben van. Számos ilyen iskolában a tanulók száma a száz főt sem éri el, ami egyre gyakrabban veti fel az intézmények összevonásának kérdését. A helyzetet a demográfiai folyamatok figyelembevételével kell kezelni: a gyermeklétszám csökkenése több térségben valóban szükségessé teszi az iskolarendszer átszervezését, azonban nem mindegy, milyen irányban történik ez az átalakítás. 

A magyar és szlovák tanítási nyelvű iskolák egyesítése viszont könnyen ahhoz vezetne, hogy a magyar nyelvű oktatás fokozatosan háttérbe szorulna, ami hosszabb távon a közösség gyengülését és az asszimiláció felgyorsulását eredményezné.

A kisebbségi oktatás kérdése minden esetben az állam és a közösség viszonyáról is szól. Az állam az egységes oktatási rendszer fenntartásában érdekelt, a kisebbségi közösség pedig a saját nyelvi és kulturális intézményeinek megőrzésében. Az iskolarendszer működését meghatározó szabályok (a finanszírozás módja, a minimális osztálylétszámokra vonatkozó előírások, az intézményi összevonások gyakorlata) különösen érzékenyen érintik a kisebbségi iskolahálózatot, ahol a települések mérete és a demográfiai folyamatok eleve korlátozott mozgásteret hagynak. A két ellentétes érdek közötti egyensúly határozza meg, hogy a kisebbségi oktatás elérhető lehetőség marad-e, vagy fokozatosan szűkülő térbe kerül. Ha a szlovák oktatáspolitika a szlovák tanítási nyelvű iskolák felé tereli a magyar családokat, kiürülhetnek a magyar iskolák tantermei.

A történelem megtanított bennünket arra, hogy a magyar közösségek mindig addig maradtak fenn, amíg meg tudták őrizni nyelvüket és identitásukat. Ehhez pedig elengedhetetlen az iskola, mert ha az eltűnik, rövid időn belül a közösség is szétszóródik.

Ha a településeinken meg akarjuk őrizni a magyar kultúrát, akkor magyar nyelven kell tanítani a gyermekeinket, mert a nyelv a nemzet megtartó ereje.

A szerző az NKE Fináczy Ernő Oktatáskutató Központ vezetője