Az iskolákban ma kevesebb a zsebben rezgő figyelemelvonás, kevesebb az óra közepén felvillanó képernyő, de több a szemkontaktus és az interakció. A tanteremben nem egy algoritmus versenyez a tanár hangjával. Ez önmagában nem megoldás minden pedagógiai kihívásra, de visszaadja a tanulás alapfeltételét: a figyelmet.
A mobiltelefon korlátozása nem önmagában „oldja meg” a nevelés és a figyelem válságát, de megteremti azt a keretet, amelyre lehet építeni. Egy olyan keretet, amelyben újra értelmezhető, mi történik az iskolában, és miért.
Az iskola soha nem volt értéksemleges tér: mindig közvetített normákat, határokat, elvárásokat. Amikor azt mondjuk, hogy a telefon nem része a tanórai jelenlétnek, akkor valójában azt üzenjük: a figyelem, a közösségben való lét és a közös gondolkodás elsőbbséget élvez az individuális virtuális élményekkel szemben. Ugyanakkor ez nem a technológia elutasítása, hanem annak meghatározása, hogy mely eszközöket lehet jól integrálni a tanórai folyamatokba, és melyek azok a „szórakoztatóipari termékek”, amelyek inkább hátráltatják azt.
A mobiltelefon mára természetes része lett a fiatalok életének, de az is világos, hogy az állandó online jelenlét számos negatív következménnyel jár mind az egyénre, mind a közösségekre nézve. Az iskolai mobiltelefon-korlátozást éppen azért került vezették be, hogy ezeket a káros következményeket csökkenteni lehessen, nevelő szándékkal, illetve, hogy az iskolában töltött napokat, éveket a legteljesebben töltsék el a fiatalok. Ebbe a gondolkodásba illeszkedik szervesen
az „analóg november” kezdeményezés is. A program nem a lemondásról szól, hanem az újrafelfedezésről: arról, milyen értéke van az offline időnek. Amikor egy iskola közössége együtt vállalja, hogy tudatosan csökkenti a képernyőhasználatot, valójában közös cél mentén szerveződik. A gyűjtött percek mögött beszélgetések, közös játékok, figyelmes órák és megélt jelenlét állnak.
S mivel az okostelefonok veszélyeit ismerjük, illetve a valós élményeket pedig értéknek tekintjük, ezért a kezdeményezésben részt vett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem gimnáziuma is. Az analóg novemberhez való csatlakozás az NKE Óbudai Árpád Gimnázium számára nem egyszeri programrészvételt jelentett, hanem egy már meglévő pedagógiai szemlélet következetes továbbgondolását. Az NKE közössége egyértelműen amellett köteleződött el, hogy a digitális eszközhasználat kérdésében értékalapú, tudatos kereteket alakítson ki, és ezekhez következetesen tartsa magát. Ennek az eltökéltségnek kézzelfogható visszaigazolása, hogy a gimnázium a budapesti iskolák között a harmadik helyen végzett a kihívásban. A helyezés azonban önmagán túlmutat: azt jelzi, hogy az intézmény nem pusztán alkalmaz egy szabályozást, hanem nevelési kérdésként tekint a figyelemre, a jelenlétre és a közösségi együttlétre, és ezek mentén képes közös normákat kialakítani. A mobiltelefon-korlátozás így nem elszigetelt intézkedésként jelent meg, hanem olyan közösségi tapasztalatként, amely megerősítette az intézmény pedagógiai irányát és felelősségvállalását.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!