„Nagy Imre szobrát éppen a vörösterror áldozatai emlékművének helyére állították föl, majd nevezték vissza Vértanúk terévé az eredetileg egészen más vértanúk előtt tisztelgő helyszínt. Elfoglalták tehát ezt a teret, és azt üzenték, hogy még vértanú is csak az lehet, aki kommunista” – érvelt Kövér, aki átlátott a szitán, így ma újra a helyén áll a mementó, melyet Horthy Miklós kormányzó, József királyi herceg, Almásy László, a képviselőház elnöke avatott fel 1934-ben. Hátára a vörösterror áldozatainak névsorát vésték, s mindennél többet mond, hogy az első név Tisza Istváné volt, akit 1918. október 31-én öltek meg a vörösök.

Mindez nagyban hozzájárult a trianoni tragédia végkifejletéhez, hogy a francia biztatásra benyomuló román, cseh és szerb erők maroknyi terroralakulatokkal foglalhatták el színmagyar városainkat is. Nem véletlen, hogy a Horthy–Bethlen-kor a vörös dúlás kezdetét Károlyiékhoz és az ország miniszterelnöke elleni merénylethez köti. Ideje visszatérnünk ehhez a helyes múltértelmezéshez!

A régi-új emlékmű talapzatáról az Országház felé Hungária istenasszony figyel ősmagyar öltözetben és a Szent Koronával a fején. Ezen nagyokat szoktak nyeríteni az ezeréves állam jelképét amúgy is micisapkázó libsi kultúrhéroszok, akik persze egészen más magról szökkentek szárba, így honnan tudnák, hogy Hunnia nőalakja a honfoglalás előtti mondáinkhoz vezet vissza, s visszatérő eleme számos XIX. és XX. századi köztéri alkotásnak. Az obeliszk hátoldalán egy erős, meztelen felsőtestű férfi küzd egy maga alá gyűrt sárkányszerű szörnyeteggel, ez a szörny jelképezi a bolsevista eszmét, az antik férfi pedig a magyar nemzetet, mely újra és újra leteperi az ördögöt. Az emlékmű helyreállítása szerintem az egyik legfontosabb szimbolikus gesztus a rendszerváltoztatás óta.

Ezt a magyarok elsőként 1919 júniusában tették meg, amikor a ludovikás tisztek és a flottilla monitorjai (hadihajói) megindították a világ első fegyveres felkelését a vörösök ellen. Ez volt a monitorlázadás. A felkelés akkor elbukott, s az ország még inkább az idegen megszállók birtokába került, de azon az őszön a Bethlen István és Horthy Miklós által fémjelzett offenzíva végleg letörte a bolsevizmus első Szovjet­unión kívüli kísérletét. A közismert túlkapások ellenére újra kellene gondolni a fehérterrorozást. A húszas–harmincas évek retorikájában (még a szocdemeknél is) inkább a „fehér forradalom” volt használatos, bár ez a kifejezés ma már kissé másként csengene.

Ha a nemzeti immunrendszerünket edző tanulságokat keresünk, ne feledjük, hogy Kun Béláékat Lenin rengeteg pénzzel küldte Magyarországra felfordulást kelteni, amely pénz főleg a dúsgazdag nyugati mecénásoktól származott. Ezért is annyira hasonló a múlt század elejének tragikus eseménysorozata a mai háborús felforduláshoz, bár reméljük, hogy a normalitás most időben erőt mutat, és ezúttal elkerüljük a világégést.

Mi, magyarok 1919-ben tehát a világ első antibolsevik felkelését vittük véghez, majd újra elsők (és egyetlenek) voltunk, amikor 1956-ban fegyvert ragadtunk a szovjet megszállókkal szemben. Örök tisztelet a hős pesti srácoknak! A nemzet gerincét a szabadságharc leverésére küldött brutális haderő tankjain érkező áruló briganti, azaz Kádár és Apró pribékcsapata sem tudta teljességgel megtörni, hiszen nem lehet véletlen, hogy a rendszerváltoztatás szele is a Kárpát-medencében kezdett elsőként fújdogálni.

A rendszerváltoztatás nyitányát persze nem Magyar Péter poszterikonja, azaz Demszky maoista tüntetése vagy néhány elkényeztetett, zsebében kék útlevéllel banánt zabáló ÁVH-s gyerek szamizdatolása jelentette, hanem amit a Petőfi-szobornál rommá vert és bebörtönzött műegyetemisták mertek megtenni a hetvenes években, vagy Csurka István 1979-es, végtelenül bátor Bibó-felejtés című munkája, Duray Miklós Csoóri előszavával ékesített Kutyaszorító című betiltott kötete (mindhárman szilenciumot kaptak Aczéltól), az Inconnu-csoport lázadása, a monoriak, lakitelkiek, a ’88-as pesti nagy Erdély-tüntetés, Krassó György, Pákh Tibor kérlelhetetlen küzdelme, Tőkés László már 1988-ban megkezdett temesvári vakmerő ellenszegülése, Csengey Dénes tiszta, megszakadt szíve és persze Orbán Viktor történelmi léptékű bátor beszéde, amellyel hazaküldte a ruszkikat és a meghekkelte Nagy Imre és a többi kivégzett kommunista újratemetésének jól megkomponált állambiztonsági forgatókönyvét 1989 júniusában.

– mondta Orbán Viktor. Földre teperjük újra a szörnyeteget, ha szükséges. A neoliberális–woke–zöld–Antifa–brüsszelita bolsevikok inkább véssék jól az eszükbe, hogy errefelé nem nő fű nekik.