Amikor múlt hét kedden a Galatasaray elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen Florian Wirtz sérülésből visszatért a Liverpool kezdőjébe, akkor a szurkolók remélték, hogy a német ott folytatja, ahol az évet elkezdte – Wirtz januárban öt gólt is szerzett, a hónap legjobbja volt házon belül –, majd február végén a Nottingham Forest elleni PL-meccs bemelegítésénél szenvedett hátsérülést. A 22 éves játékos azonban, ahogy csapata, úgy ő is gyengén muzsikált a törökök ellen, majd a Tottenham ellen 1-1-re végződő meccsen vasárnap is.

Florian Wirtz megint a kritikák kereszttüzében
Több sem kellett az amerikai tévécsatorna, az ESPN szakértőjének, a korábbi skót válogatott labdarúgó, Craig Burley-nek. A szakértő kifakadását a német Bild szemlézte. Burley visszatérő dolgot kért számon Wirtzen, miszerint korábban a Bayer Leverkusenben nyújtott játékától elmarad a Liverpoolnál, mindezek miatt kidobott pénz volt az érte fizetett 125 millió euró. Arról egyébként Wirtz is beszélt az idény során, hogy milyen nehéz volt a Premier League ritmusát felvenni, majd decemberben megrúgta az első bajnoki gólját, eddigre már több kiló izmot szedett fel magára.
– Annyira hiányzik belőle a meggyőződés az utolsó harmadban, hogy az felfoghatatlan – kezdte Burley. – Ha nem szerez gólokat, akkor legalább hol vannak a kulcspasszai? Hol vannak azok a cselezések és azok a beindulások a védelem mögé, amiket Leverkusenben mutatott, három-négy ellenfelet maga mögött hagyva? Hol van mindez?
A cikk ezután kiemeli, hogy míg Wirtz az idény elején a kedvenc posztján, a támadó középpályásén játszhatott végig, télen történt némi változás, és Arne Slot olykor már a bal szélen veti be. Mindennek Szoboszlai Dominik az egyik nyertese, aki így a támadásokban jobban ki tudja venni a részét, ha a középpályán játszik, míg a balhátvéd Kerkez Milos játékkapcsolata is érezhetően jobb a némettel, mint Cody Gakpóval.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!