Soha nem értettem, miért vesz valaki olyan órát, ami csak hasonlít a drága, márkás, svájci eredetihez. Pótolhatja-e a másolat az elérhetetlen valódit? Ha pedig nem, akkor mi a fenének a látszat, az illúzió? Így van ez szerintem a közösségi élménnyel is.
Amióta az utánozó selyemmajom önálló ötletek híján mindent lemásol a patrióta politikai tábor megnyilvánulásai közül, ellepték az utcákat azok a tömegek, amelyeknek jó a replika, legyen szó bármiről. Most éppen a Békemenetet próbálták lemásolni nemzeti menet néven, és a maguk szempontjából úgy gondolhatják, sikerült.
Hiszen sok ember ment az utcán itt is, ott is. De hiába hirdette meg a karcsúsított méregzsák, hogy a méret a lényeg, még azt sem mondhatja el, hogy többen voltak. Viszont nincs igaza, egyáltalán nem ez a lényeg. Sokkal inkább az, amit Orbán Viktor úgy fogalmazott beszédében, egy magyarnak nem kell megmagyarázni, mi a szabadság.
Beleszagolunk a levegőbe, és tudjuk is, hányadán állunk. Onnan tudjuk: tapintható a szeretet és érezzük az összefogás erejét. A szabadsághoz nem elég csak a tömeg, a szabadság csak szeretetből szökhet szárba.
Ha a gyűlölet és a düh hozta össze a sokaságot, abból sosem lehet szabadság, ezért sosem fogjuk engedni, hogy Magyarországot a gyűlölet és a düh kormányozza. Márpedig a jelenlegi ellenzéket semmi más nem tereli egybe – legyen szó országjárásról, nemzeti ünnepről, bármiről –, mint a kormánnyal, a kormányfővel és a követőivel szemben érzett mérhetetlen gyűlölet, a felkorbácsolt löttyös indulat.
Nincs két ország, nincs két valóság, mégis két tömeg hömpölygött Budapest utcáin március tizenötödikén teljesen eltérő megfontolásból, egymással homlokegyenest szembefeszülő célokkal, kibékíthetetlennek tűnő elszántsággal. Már korábban is felmerült a kérdés bennem: mi a különbség, miért látják ugyanazt a valóságot teljesen ellentétesen olyan emberek, akik egymás mellett élik meg térben és időben is az egészet? Ez ugyanis olyan feszültségeket generál a társadalomban, amire a legborzasztóbb példát egy közösségi oldalon olvastam, ahol egy anyuka arról számolt be, hogy gyermeke osztályában két táborra szakadt a közösség. Az egyik csoport szülei azonnal csomagolnak és külföldre távoznak innen, ha ismét a Fidesz alakít kormányt. A másik csoport pedig azt hallja otthon, hogy a végítélettel lenne egyenértékű a Tisza győzelme. A kérdés tehát az, van-e bármilyen esély arra, hogy legalább megértsük a miénkkel kibékíthetetlennek tűnő álláspontot.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!