A folyamat egyik okának a stílusbeli változást nevezte.
„– Sajnos az utóbbi időben rossz stílusban beszéltünk, reagáltunk. Dominánssá vált a modorosság, a dölyf, a felfuvalkodottság és az arrogancia.”
Szerinte ezt tovább erősítette a kormányzás alatt meggazdagodott elit „fennhéjázó viselkedése”, ami sok választó szemében a hatalommal való visszaélés érzetét keltette.
Túl sok külpolitika, túl kevés mindennapi ügy
Hidvéghi szerint a kampány túlságosan a külpolitikára és a nemzetközi konfliktusokra koncentrált. Úgy fogalmazott, hogy a magyar társadalom belefáradt a Brüsszellel folytatott küzdelmekbe, miközben az Ukrajnával kapcsolatos folyamatos konfrontáció azt a látszatot keltette, mintha a Fidesz az orosz álláspont felé sodródna.
– Így történt meg az az abszurditás, hogy Orbán Viktorral és a Fidesszel szemben jelent meg a „Ruszkik, haza” jelszó, 36 évvel a rendszerváltás után – mondta. Hozzátette, hogy a Brüsszellel és Ukrajnával kapcsolatos kommunikáció következtében sok választó szemében Magyarország Európával és a Nyugattal szemben pozicionálta magát, ami szerinte nem felel meg a magyarok identitásának.
Mi a teendő a radikálisan átalakult helyzetben?
Beszédének zárórészében Hidvéghi Balázs az aktuális politikai helyzetet elemezte, rámutatva a Tisza-kormány és vezetője lényegére.
Magyar Péter, aki a közéletben ugyanaz a bántalmazó karakter, mint a magánéletében, agresszióra és megbélyegzésre épülő stratégiát visz. Arcátlanul letagadja a Fidesz-kormányzás sikereit, és mindenkit kollektív bűnözőnek és maffiózónak nevez. Ugyanakkor arra is törekszik, hogy a Fidesz identitását jelentő fontos témákat és területeket elvegye tőlünk. Beszél a határon túli magyarokról, nemzetről, és van képe a migráció elleni védekezést rajtunk és a miniszterelnökön számonkérni. Hogy miért nem sikerült jobb migrácós paktumot létrehozni
– sorolta.























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!