Köppellel ellentétben Hüseyin Dogru török származású német állampolgár már teljes egészében „élvezheti” az újfajta szabadságot. S hogy ő kicsoda? Érdemes beütni a nevét a mesterséges intelligencia keresőjébe. Én ezt a kérdést tettem fel őfelségének:

– Ki az a Hüseyin Dogru?

És ezt a választ kaptam:

„Ha a Berlinben élő újságíróra gondolsz, akkor Hüseyin Dogru egy német–török újságíró és médiavállalkozó, a Red Media (más néven RED vagy Red Media) alapítója.

2025 májusában az Európai Unió szank­ciós listára helyezte őt és cégét. Az EU szerint a platform kapcsolatban állt orosz állami propagandahálózatokkal, és dezinformációs tevékenységben vett részt. Dogru ezeket a vádakat visszautasította, és azt állította, hogy a szankciók valójában a gázai háborúról és a palesztin ügyekről szóló tudósításai miatt érték.

A szankciók következtében befagyasztották a pénzügyi eszközeit, korlátozták az utazását és a gazdasági tevékenységét, ami jelentős vitákat váltott ki a sajtószabadságról és az EU szankciós politikájáról. Egyes szervezetek és közéleti szereplők a szankciók eltörlését követelik, míg az EU továbbra is fenntartja, hogy azok az orosz befolyásolási műveletek elleni fellépés részét képezik.”

Ne mondja nekem senki, hogy nem parádés!

Kafka megnyalná mind a tíz ujját!

Szóval valahol valakik eldöntötték, hogy Dogru orosz propagandát terjeszt, és a fenti rendelet alapján a szó legszorosabb értelmében ellehetetlenítették az életét. Számláit, vagyonát zárolták, miképpen családtagjai számláival is ugyanígy jártak el.

„Hogy ki a zsidó, azt én döntöm el!” – jelentette ki annak idején Karl Lueger bécsi polgármester, és ezt a páratlan bölcsességet hamar magáévá tette Hermann Göring is. Majd eljött a XX. század azon sötét és embertelen korszaka, amikor származásuk alapján fosztottak meg embereket mindenüktől, legvégül az életüktől is.

Ezt követően eljött a XX. század azon sötét és embertelen korszaka, amikor osztályalapon fosztottak meg embereket mindenüktől, legvégül az életüktől is. S hogy ki a kulák és/vagy az osztályidegen, azt természetesen a Párt döntötte el.

De ismételten hangsúlyozom, hogy nincs ok aggodalomra, főleg pánikra. Ma senkit nem fognak felakasztani vagy halálra verni a pincében, ma „mindössze” annyi történik, hogy megfosztanak minden életlehetőségedtől, s ha elég veszélyesnek ítélnek, akkor ugyanezt megteszik a családtagjaiddal is. S hogy ki a veszélyes, ki „ássa alá” a stabilitást, továbbá hogy ki az orosz propagandista és ügynök, azt ők döntik el. 

A rendelet az „Oroszország által az EU és tagállamai ellen folytatott destabilizáló hibrid tevékenység szankcionálásáról” és „az EU, illetve valamely tagállam stabilitásának aláásásáról” szól, már a megfogalmazás annyira fantasztikus, hogy Sztálin, Hitler és Orwell egymás vállára borulva zokog a pokolban, amiért ez nem nekik jutott eszükbe. Mindehhez tegyük még hozzá, hogy egyre többen és egyre hangosabban szorgalmazzák (javasolják, követelik, tanácsolják, ajánlják), miszerint végérvényesen meg kell szüntetni a készpénzt. Ha ezt is sikerül megoldaniuk, akkor lesz csak igazán hatásos és pompás a jövő, hiszen például a szankcionált személyek attól kezdve egészen biztosan éhen halnak majd.

A másik nagy kérdés pedig az, hogy vajon mi számít „az EU, illetve valamely tagállam stabilitásának aláásásának”.

Aláásásnak számít-e például mondjuk – mint Angliában –, ha kislányok ezreit erőszakolják évtizedeken át migránsok, az állam pedig félrenéz?
Erről van szó:

„Óriási botrány Angliában: az állam elárulta a saját polgárait, és évtizedekig asszisztált a pakisztáni migránsok rémtetteihez
Becslések szerint akár több tízezer angol kislány is áldozatául eshetett az úgynevezett grooming gangeknek.

Évtizedekig tartó hallgatás, intézményi mulasztás és politikai korrektség árnyékában zajlott Nagy-Britannia egyik legsúlyosabb társadalmi botránya: a »grooming gang-botrány«, vagyis a szervezett módon kiskorú lányokat kihasználó bandák tevékenysége. Pakisztáni származású migráns csoportok ezrei erőszakoltak meg több tízezer, főként fehér, szegény sorsú kislányt posztindusztriális városokban, miközben a rendőrség, az igazságszolgáltatás és a politika szisztematikusan ignorálta a jelzéseket. (…)

A grooming gangs jelensége nem elszigetelt bűncselekmények sorozata, hanem szervezett hálózat, amely főként Yorkshire és más északi angol városokban – mint Rotherham, Roch­dale vagy Oldham – virágzott. Az áldozatok túlnyomó többsége 12-15 éves fehér lány, gyakran munkásosztálybeli családokból, akik ­rossz gazdasági helyzetű, posztindusztriális településeken nőttek fel. Az elkövetők pedig szinte kizárólag dél-ázsiai, főként pakisztáni származású férfiak: becslések szerint 50 városban működtek ilyen bandák, és a nem fehér elkövetők aránya a csoportos nemi erőszakos ügyekben folyamatosan nő.

A módszer kegyetlen és kiszámított: a bandák a lányok bizalmába férkőznek – ajándékokkal, figyelemmel –, majd leitatják, bedrogozzák őket. Ezután következik a csoportos erőszak, a fogvatartás, a kínzás. Sok esetben az áldozatokat »továbbadják« családtagoknak, barátoknak, akár klánokon belül. Nem ritka a gyilkosság sem: egyes lányokat élve égettek el, másokat halálra vertek.

De miért nem léptek a hatóságok?

A válasz rémisztő: a politikai korrektség és a rasszofóbia félelme miatt. Nagy-Britannia, mint »nagyon multikulturalista ország«, nem merte megérinteni a faji dimenziót. Aki szóvá tette a problémát – például a pakisztáni elkövetők túlreprezentáltságát –, azt azonnal rasszistának bélyegezték. A rendőrség, az ügyészek, sőt még a bírók és helyi politikusok is gyakran muszlim vagy pakisztáni származásúak voltak, akik védték a »sajátjaikat«. Az áldozatok származása miatt pedig nem vették komolyan őket: »hazudnak«, »ők maguk tehetnek róla« – ezek voltak a tipikus válaszok. Egy manchesteri detektív példája talán a legbeszédesebb: öt hónapon át figyelte egy gyerekotthonból éjszaka eltűnő kislányokat, akik pakisztáni férfiakhoz kerültek. Amikor jelentette, megfenyegették, hogy feljelentik, és hagyja abba. Hasonlóan járt egy pap is, akit rasszizmusellenes »érzékenyítő« képzésre küldtek, miután jelezte a problémát.”

Megsúgom, és terjesszék: nem, nem fogják ezeket szankcionálni, nem fogják zárolni a számláikat és a családtagjaik számláit. Mások viszont elkezdhetnek félni – mutatom:

„2023 februárjában mutatta be a GB News a Grooming Gangs: Nagy-Britannia szégyene című dokumentumfilmet. Ez volt a csatorna első nagy nyomozó munkája, amely exkluzív interjúkat, bírósági iratokat és túlélők tanúvallomásait hozta nyilvánosságra. Peters öt évig kutatta a témát, és a film összekötötte a pontokat: kiderült, hogy nem elszigetelt esetekről van szó, hanem országos hálózatról, amely Észak-Angliát érinti leginkább. A túlélők történetei sokkolták a közönséget: lányok meséltek, hogyan adták tovább őket bandától bandára, hogyan kínozták őket. Peters munkája hozzájárult, hogy valami talán elinduljon: Suella Braverman akkori belügyminiszter 2023-ban Grooming Gangs Taskforce-t indított. Ám a probléma ma is fennáll. A film óta Peters élete fenyegetésekkel telt: halálos üzeneteket kap, mivel »belerángatta« a faji kérdést. »Mindennap eszembe jutnak a történetek, de ez kis ár ahhoz képest, amit az áldozatok viselnek« – mondta a pódiumbeszélgetésen.”

Nem lennék Peters helyében. Bármikor Dogru sorsára juthat, hiszen meddig tart „bebizonyítani”, hogy az egészet „orosz propagandistaként” csinálta, csak azért, hogy aláássa az EU és Anglia stratégiai érdekeit. Különösen azok után, hogy ilyesféle kijelentéseket merészelt tenni:

„A fő kérdés egyértelmű volt: hogyan fordulhatott elő, hogy sem a politika, sem az igazságszolgáltatás, sem a rendőrség nem védte meg az áldozatokat? Peters szerint a baloldal reakciója a leginkább elszomorító: ha egyáltalán reagálnak, akkor rasszistának bélyegzik a felvetőket, miközben ignorálják a tényeket.

»A brit állam úgy döntött, jobb eltussolni a gyermekek tömeges megerőszakolását, mint kritizálni a multikulturalizmust« – fogalmazott. A jobboldal kezdte el feszegetni a témát elsőként, de ők lettek a támadások célpontjai – például Tommy Robinsont bíróság elé állították. Sokan féltették a karrierjüket, családjukat, ezért hallgattak.

Peters felidézte, hogy egy korábbi állami jelentés még mindig »összeesküvés-elméletnek« bélyegzi a témát, a belügyminisztérium pedig »szélsőségesnek«. Pedig a rendőrségi ombudsman is elismerte nemrég: Rotherham vezető rendőr tisztjei elmulasztották a gyermekvédelmi kötelezettségeiket.”

Amúgy szerény javaslattal élnék, miszerint a nagy magyarországi gyermekvédők tehetnének egy hosszú tanulmányutat Angliába, hogy teljes egészében feltárják ennek a több évtizedes és felfoghatatlan rettenetnek minden mozzanatát, no és persze a mulasztások és elhallgatások okait. Igaz, ezzel azt kockáztatnák, hogy „szankcionált személyekké” válnának, úgy is, mint az „orosz propaganda” terjesztői.

Ha esetleg ismerős az egész, akkor nem veled van a baj. Igen, pontosan ugyanilyenből lett a Black Lives Matter, és pontosan ezért borult lángba az egész Egyesült Államok. A különbség csak annyi, hogy ott nem egy tizennyolc éves fekete srác volt az áldozat, hanem egy hétpróbás fekete bűnöző.

Igaz, ebben az esetben a mozgalom elindítói hamar „szankcionált személyek” lennének, és vagyoni zár alá kerülnének a családtagjaikkal együtt. Bírói ítélet és jogorvoslati lehetőség nélkül.

Mondom: ez már itt a teljes, a csodálatos, a megfellebbezhetetlen szabadság világa. És így is marad, ameddig az inga vissza nem lendül. S ha majd visszalendül, akkor legyünk észnél, hogy meddig engedjük visszalengeni…