Aztán egy háromrétű problémáról esett szó. Az első a TikTok, a Facebookból már kiszeretett generáció legkedveltebb közösségi platformja, ahol túlnyomórészt videótartalmak áramlanak. Olyanok, amelyek tökéletesen alkalmasak arra, hogy a legfiatalabb szavazók bőre alá beférkőzzenek, s narkotikumként hassanak elméjükre. Itt győzött első körben a Tisza, amelynek rövid, megcáfolhatatlannak tűnő, körmönfont videói szépen átmosták az ifjak agyát.
A másik probléma ugyancsak innen fakadt, mert – mint megtudtam – a szavazókorú „gyermekekkel” így elhitették, hogy tényleg valamiféle rendszerváltásban vesznek részt, amiből nem illő kimaradni. Hiszen buli ez is. Vagyis gerjesztettek egy jó nagy, célzott FOMO-hatást, ami a valamiből való kimaradás félelmére épít.
A harmadik dolog kimondottan a fiatal lányoknál bukott elő, ami – és most jól fogódzkodjon meg az olvasó! – így hangzott 18 éves adatközlőnk szájából: sok lánynak „bejön” Magyar Péter, vagyis tetszik neki a mindig megfelelő szögből fotózott, videózott emberke. Mire reflexszerű kérdésem volt, hogy ezek a lánykák tudtak vajon kedvencük előéletéről, hogy a feleségével, családjával mégis hogyan bánt? Nem, nem jutott el ilyesfajta információ hozzájuk – jött a válasz. De azon sem lepődnék meg, ha nem is foglalkoztak volna vele a buli hevében.
Jómagam 1999-ben végeztem a gimnáziumot, az ősidőktől internetezek. A 2000-es években már borítékolható volt, hogy az internet a maga módján elszabadul és a technológiai fejlődés révén valamikor első számú befolyásolási tényezővé válik. Mások a mai fiatalok, mint mi voltunk, hiszen mást élnek meg ma, mint mi. Ellenben mi még fel tudtunk építeni egy pajzsot mindezen behatások ellen, mert talán nem lettünk olyannyira „beszippantva” fiatalon, de ők mintha nyílt sisakkal lovagolnák a hálót. Így viszont hamarább is fogják megtapasztalni cselekedeteik súlyát, hatását, mert ha körülnézünk a világban, sok ország – köztük a nyugatias Ausztrália – egyre komolyabban veszi a közösségi oldalak 16 év alatti blokkolását, ezzel szemben nálunk azzal riogatnak, hogy lejjebb viszik a választói korhatárt, méghozzá épp 16 évre.
Egyértelmű, hogy a fiatalok könnyen kijátszható tapasztalatlanságára hajtanak a későbbiekben is, ami ellen az első számú gyógyír maga a személyes kommunikáció. Amit nem lehet állandóan befolyásolni, ami nem a fékevesztett buliról szól, hanem a valós jövőkép megtervezéséről.




























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!