Az ember csak kapkodta a fejét. Nem is MSZP-, hanem MSZMP-frakció a Fidesz? Gulyás Gergely hazudik úgy, mint annak idején Gyurcsány? Mondja ezt neki egy olyan ember, akinek röpke kétesztendős politikai regnálása alatt nem volt egyetlen őszinte megnyilvánulása, egyetlen olyan kijelentése sem, aminek még aznap ne állította volna az ellenkezőjét is. Hisz éppen most nevezte ki a szemkilövető Gergényi Péter akkori budapesti rendőrfőkapitány helyettesét, Tóth Gábort rendészeti államtitkának, ami szakmailag lehet a legjobb döntés, de szimbolikusan mégis vérlázító. Minden józan gondolkodású honfitársunkban megfogalmazódott a kérdés:
hogyan merészeli ennyire szemérmetlenül ráolvasni másra saját hibáit, egyáltalán mire jó ez a pökhendi agresszivitás?
Egészen furcsa helyen találtam némi magyarázatot arra, mi motiválhatja Magyar Pétert abban, hogy elvtársazza Orbán Viktort és a Kádár-rendszerrel tegye egyenértékűvé a nemzeti együttműködés rendszerét. Puzsér Róbert azzal házal haknijain, amiket bőséges terjedelemben kürtöl világgá a közösségi média, hogy a NER és a Kádár-rendszer is egyfajta társadalmi alku mentén működött, a politikai lojalitásért cserébe a rendszer bizonyos anyagi és életviteli biztonságot adott. A különbség szerinte annyi a két rendszer között, hogy míg Kádár az élni és élni hagyni elv mentén próbálta konszolidálni, elviselhetővé tenni magát, addig Orbán inkább az ideológiai harcot és megosztottságot erősítette. De mindkét rendszerben az emberek szerinte eladták a viszonylagos jólétért a szabadságukat. A szabadságért viszont meg kell küzdeni, azért áldozatot kell vállalni.
Azt már én teszem hozzá, hogy feltehetően ezért lesz sokkal jobb Magyar Péter rendszere mindenkinek még akkor is, ha mindenkinek sokkal rosszabb lesz. Anyagi és életviteli biztonságunk elveszítése lesz az áldozat, amit szabadságunk érdekében meg kell hoznunk. Ilyen értelemben nincs alku az új rendszerrel sem, de nem is kell, mert a sok felszabadult, mosolygós, reményteli ember idővel majd olyan jólétet és biztonságot teremt, amilyet nem látott még a Kárpát-medence. Csak győzzük kivárni. Ebben az összefüggésben már érthetővé válik az adómentességéről lemondó fiatal tiszás képviselő eleinte kicsit teátrálisnak tűnő lépése is, kár, hogy a rászakadt fene nagy szabadságot ittas vezetés formájában is igyekezett megélni. De ezért nem hőbörög a polgármestereken kívül senki a demagóg fizetéscsökkentési javaslat miatt sem, hiszen ki ne fizetne akár többet is azért, hogy megszabaduljon a NER iszonyatos elnyomása alól. Ez az, amit mi, szabadságunkról önként lemondó bugris fideszes birkák nem értünk. Meg persze van itt még valami felfoghatatlan.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!