A kabinet a politikai gyűlöletkeltésre alkalmas reklámok visszaszorításáról, valamint a településképet rontó plakátok korlátozásáról is tárgyalt. A tervek szerint nemcsak a hirdetések tartalmát vizsgálnák, hanem általánosságban is szigorítanák a közterületi reklámozás szabályait. Magyar Éva bejelentette: a kormány azt javasolja, hogy
lakott területeken belül teljesen szűnjön meg az óriásplakátok kihelyezésének lehetősége.
A jövőben belterületen kizárólag az utcabútorokon, valamint a tömegközlekedési megállókban maradhatnának reklámfelületek. A részletszabályokról hamarosan egyeztetések kezdődnek.
Magyar Péter kitért arra is, hogy jövő héten Brüsszelben ülésezik az Európai Tanács, ez lesz az első olyan ülés, amelyen miniszterelnökként képviseli Magyarországot. Hozzátette:
zajlik a V4-ek budapesti találkozójának előkészítése.
A helyszín a gödöllői kastély lesz június 23-án. A kormányfő visszahozná az uniós tanácsülések előtt korábban szokásos V4 egyeztető fórumot.

Magyar Péter előzetesen megbeszéléseken is részt majd a versenyképességi, valamint az illegális migráció elleni fellépés ügyében. Robert Fico szlovák miniszterelnökkel Brüsszelben tárgyal majd a kormányfő.
A kormányszóvivői tájékoztatón szóba került az a korábbi elképzelés is, amely szerint
2026 végéig minden ötszáz és ezer fő közötti lélekszámú településen bankautomatát kellene telepíteni.
Magyar Péter ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a kérdésben jelenleg is zajlanak az egyeztetések, ugyanakkor a kormány egyelőre nem tárgyalta részletesen a megvalósítás feltételeit.
Magyar Péter bejelentette, hogy megszűnnek azok a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok, vagyis kekvák, amelyek nem kapcsolódnak felsőoktatási intézményekhez. Ennek eredményeként a korábban ezekhez az alapítványokhoz került állami vagyon ismét az állam tulajdonába kerül.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy az egyetemek mögött álló vagyonelemek visszakerülése hosszabb folyamat lesz: a tervek szerint ez 2027 augusztusáig valósul meg. Hozzátette, hogy
a korábban felajánlott lehetőség ellenére a kormány nem kívánja átvenni Balásy Gyula vállalkozását.
Arra a kérdésre, hogy miért döntött a kormány a nemzeti hitvallás közintézményekből történő eltávolítása mellett, Magyar Péter úgy fogalmazott: az emberek elutasítják az álszentséget és a képmutatást.






















Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!