Szijjártó Péter leszögezte a sajtótájékoztatón: – A helyzet szomorú. Továbbra is háborús fanatizmus uralkodik itt Brüsszelben. Gyakorlatilag úgy készülnek itt Brüsszelben, hogy az európai kontinens hosszú távú jövője egy háborús jövő lesz.
Már arról beszéltek a nyugat-európai kollégák, hogy meg kell kezdeni Ukrajna felkészítését a következő háborús télre. Ez azt jelenti, hogy a brüsszeli várakozás úgy szól, hogy ezt az egész idei esztendőt még egészen biztosan háborúban fogjuk eltölteni. Az a helyzet tehát, hogy a Brüsszel–Berlin–Kijev-tengelyen valóban megszületett a döntést arra nézve, hogy Európát egy hosszú távú háborúba kell belevinni
– húzta alá a tárcavezető. – Tehát már úgy készülnek most, hogy a következő tél is háborús tél lesz, márpedig az még egy év innen. Kiemelte: Magyarország egy ukrán olajblokád alatt áll, most már lassan ötven napja. Ennek az olajblokádnak kizárólagosan politikai oka van.
A politikai ok pedig az, hogy Magyarországon is Zelenszkij akar kormányt alakítani
– hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette: – A politikai ok az, hogy megpróbálnak beavatkozni a magyarországi parlamenti választásba, és egy olajellátási válsággal benzinellátási válságot akarnak előállítani. Ezerforintos benzinárat akarnak létrehozni, ezáltal segíteni akarják a Tisza Pártot a választás megnyerésében. Ez egy nagyon durva, nyílt beavatkozás.
A miniszter elmondta: – Ugyanakkor az ukránok lebuktak. Lebuktak, hiszen mindenki számára, aki képes és hajlandó egy kicsit is józanul gondolkodni, világossá vált, hogy itt semmifajta műszaki vagy technikai oka nincsen annak, hogy ezen a vezetéken nem zajlik olajszállítás.
Az ukrán rendszerüzemeltető vállalat először azt jelezte a Molnak, hogy három napra van szüksége, utána még egy-két napra, aztán folyamatosan késleltették az indítást, míg végül beismerték, hogy politikai engedélyre várnak. Politikai engedélyre várnak a szállítás újraindítására.
Szombaton, ami két napja volt, az ukrán rendszerüzemeltető vállalat tájékoztatót tartott Kijevben a nagyköveteknek, amin elmondták, hogy egy hónapra van szükségük. Ehhez képest ma az ukrán külügyminiszter a tanácsülésen már 42 napot mondott. Két nap különbséggel a rendszerüzemeltető harminc napot mond, a külügyminiszter meg 42 napot mond, teljesen világos, hogy hazudnak, mint a vízfolyás, a Barátság kőolajvezeték alkalmas a szállításra
– mutatott rá Szijjártó Péter. Kiemelte: – Politikai oka van az olajblokádnak, ez pedig az, hogy Zelenszkij alakítson kormányt.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!