Egerszegi Krisztina kimondta azt, ami túl kevésszer hangzik el a magyar sportban

Egerszegi Krisztina ritkán szólal meg, de ha igen, akkor igyekszik értékes gondolatokat átadni. Így történt ez Nyírbátoron is, ahol a Magyar Úszószövetség által működtetett Híd Program eseményén a szülőkhöz szólt. Az ötszörös olimpiai bajnok klasszis megtapsoltatta a szülőket, akikről még mindig túl kevés szó esik a magyar sportban, noha már vannak üdítő kivételek is. Egerszegi Krisztina a saját szülei szerepéről sem feledkezett meg.

Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszó fontos gesztust tett a szülők felé Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Nemcsak Szöulban, hanem 1992-ben Barcelonában, ahol három újabb olimpiai aranyat szerzett, s végül 1996-ban Atlantában is, ahol a karrierjét keretbe foglalva 200 háton lett utoljára aranyérmes.

Üdítő kivételek: Szoboszlai, Risztov, Kós

Egerszegi Krisztina nyírbátori gesztusa a szülők felé azért is örömteli, mert még mindig túl kevés szó esik a magyar sportban arról, hogy a szülőknek mekkora szerepük van egy-egy sikeres karrier kibontakozásában. Vannak már üdítő kivételek, a Liverpool színeiben világszinten is a labdarúgás sztárjává váló Szoboszlai Dominik édesapja, Szoboszlai Zsolt már a külföldi sajtóban is téma volt, de az ő történetük különleges, hiszen a saját klubjában, egyedi módszerekkel edzette a fiát.

Legtöbbször a szülő edzőként nem jelenik és nem is kell megjelennie egy sportoló életében, de legalább ilyen fontos a jelenléte. És itt nemcsak a logisztikáról van szó, az edzésekre való eljutásról, hanem az érzelmi háttérről és támogatásról.

A 2012-es londoni olimpián nyílt vízi úszásban aranyérmes Risztov Éva például rendszeresen beszél az édesanyja szerepéről, a Magyar Nemzetnek adott nagyinterjúban például így fogalmazott az olimpiai aranya utáni pillanatokról:

Talán az sem véletlen, hogy a vízből kijövet édesanyámat láttam meg először a parton, aki nemcsak ott volt a karrierem legfájdalmasabb pillanatainál, hanem akkor is hitt bennem, amikor mások nem.

Az úszásnál maradva, napjainkban jó példa Kós Hubert esete is, akinek a szülei a világ másik felére is elutaznak, hogy személyesen támogassák az olimpiai bajnok klasszist. Tavaly a szingapúri világbajnokságon készítettünk interjút a szüleivel, ahol az édesanyja őszintén elmondta, „nagyon nehéz, hogy Hubi távol van, de ő erre tette fel az életét, és egy anya akkor boldog, ha a gyermeke boldog.”

Az olimpiai bronzérmes Betlehem Dávid édesanyja pedig lapunknak mesélte el a szívbemarkoló történetet, ahogy a fiával együtt megküzdött egy súlyos betegséggel, és végül a csontsoványra lefogyott úszó, aki már felkelni sem bírt, négy évvel később olimpiai bronzérmes lett a 2024-es párizsi olimpián.

– Kapaszkodott belém, anya majd ezt is megoldja, de közben meg tanácstalan voltam, már ott tartottam lelkileg, hogy kiabáltam az orvosokkal. Iszonyat volt, lógott rajta a legkisebb ruhája is – mesélte Ibolya. – Egyszer csak fölült, egyetlen pillanatra, és már el is dőlt. Nem volt semmi ereje. Táncoltam örömömben, hogy a tizenhét éves fiam fölült egy pillanatra, mert akkor ehhez is fantasztikus akarat kellett tőle. Nem adta fel, szép lassan újra lábra tudott állni. Nagyon nehéz volt, de éreztem, hogy fel fog épülni, és azt is tudtam, hogy ehhez erősnek kell maradnom.

A szülők szerepét azonban még mindig túl kevesen és túl kevésszer emelik ki a magyar sportban, pedig Egerszeginek igaza van: jár nekik a taps.