– Ugyanúgy 1985-ben született, mint Cseh László, akivel egyszerre lettek világbajnoki érmesek tizennyolc éve. Mit gondol arról, hogy ő még a tokiói olimpián is rajthoz áll?
– Két embert nem lehet összehasonlítani, mindenkinek más az útja – válaszolta Risztov Éva. – Ő azt választotta, hogy addig úszik, ameddig csak lehetséges. Ez hihetetlen kitartásra vall, ami igazolja a sportolói mivoltját és a csodálatos karrierjét.
– Önnek nem hiányzik az úszás?
– Nem, kicsit sem. Ez olyan, mint egy párkapcsolat, amit ha az ember lezár, annak örökre vége. Az úszás, mint fizikai mozgásforma egyáltalán nem hiányzik, de más szerepben nem szakadtam el a sportágtól. Mint a Magyar Úszószövetség elnökségének a tagja, az Olimpiai Bajnokok Testületének az elnöke és mint egy úszószakosztály vezetője, próbálom hasznosítani a tapasztalataimat a sportág érdekében.

– Emlékszik, mikor úszott legutóbb, akárcsak szórakozásból egy eldugott uszodában vagy a Balatonban?
– Napra pontosan tudom: 2016. augusztus 15-én. Akkor rendezték a riói olimpián a tíz kilométer döntőjét, azóta egyáltalán nem úsztam. Ha valaki hosszú éveken keresztül naponta leúszott tizenhat-huszonkét kilométert, az miért menne le az uszodába hobbiból kétezer méterért? Nem mindenkinek jelenti ugyanazt az úszás. Én mindig céllal úsztam, céltalanul képtelen vagyok rá.
– Az anekdota szerint már ötévesen kimondta a célját, hogy olimpiai bajnok akar lenni. Hogy történt?
– Hódmezővásárhelyen születtem, és Egerszegi Krisztina a szöuli olimpia bajnokaként a városba látogatott 1991-ben. Hatalmas fogadást rendeztek, amelyre a szüleim engem is elvittek. Amikor megpillantottam, odaszaladtam hozzá és megfogtam a kezét. Mellette maradhattam, de a polgármesteri hivatalba már nem mehettem be vele. Kérte, hogy fogadjak szót az anyukámnak, ne sírjak, mert küldeni fog nekem csomagot. Egy hónappal később meg is érkezett, egy levél, egy plüssfigura és egy fürdőruha volt benne. Utóbbit felvettem, és kijelentettem, én is olimpiai bajnok leszek.
– A gyerekek sok mindent mondanak, tűzoltónak, űrhajósnak készülnek, de a legtöbb esetben ezek csak szavak maradnak. Az ön esete miért lehetett más?