Az anya harca a fiáért – a belső küzdelem az olimpiai éremért, amit senki se látott

Csontsoványra fogyott és pánikrohamok gyötörték – Betlehem Dávid sokkal mélyebbről jutott fel a 2024-es párizsi olimpia dobogójára, mint azt a legtöbben hihették a rendre vagányan nyilatkozó 21 éves úszóról. Pontosan négy évvel az olimpia előtt Betlehem Dávid mozdulni sem bírt és egy kanapé foglya volt, ahonnan csodával határos módon jutott el Párizsig. Ezen az úton sokan segítették, mindenekelőtt az édesanyja, aki a legsötétebb órákban is erős maradt. Betlehem Ibolyát látogattuk meg anyák napja alkalmából Bagodon.

Betlehem Ibolya, egy büszke édesanya, akinek az ereje és hite nélkül Dávid talán sosem jutott volna fel a párizsi olimpia dobogójára. Fotó: Oroszi Beáta

Egy-két hónap alatt ledobott több mint tíz kilót, csakhamar mindössze 51-et mutatott a mérleg, és nem tudták, mi a baj. Az édesanyja, Ibolya szeme sarkába még most is könny szökik, amikor felidézi a kilátástalannak tűnő időszakot, de ma már tud beszélni róla, ami óriási dolog.

Az anya, a kutya és a virágoskert egy részlete Bagodon, ahol Betlehem Dávid felnőtt  Fotó: Oroszi Beáta

– Már nem fáj annyira – árulja el, miközben leülünk a kertben. – Amikor már egyre többet tudunk beszélni róla, az azt jelenti, hogy nekiálltunk feldolgozni.

Orvostól orvosig jártak tanácstalanul, Dávid hónapok óta szenvedett, amikor 2020 nyarán a fájdalmai ellenére elindult a Balaton-átúszáson, amelyen így is második lett a győztes Rasovszky mögött. Az volt hosszú ideig az utolsó versenye, mert mint kiderült, már a Balatont is gyomorfekéllyel úszta át. Mire a Covid-korlátozások miatt csak hosszadalmasan lett pontos diagnózis, a betegsége már gyógyulófélben volt – a panaszai mégis megmaradtak.

A rémálom folytatódott, és egyre lidércesebb lett.

„Anya ezt is megoldja” – de anya tanácstalan volt

Pszichés problémákra gyanakodtak az orvosok, antidepresszánst írtak fel, aminek a beszedése után egy meleg nyári estén jött el a mélypont, néhány méterre onnan, ahol most beszélgetünk: Dávid egyszer csak nem bírt felállni a székből a kertben.

– Borzalmas pánikroham tört rá, úgy szorította a karfát, hogy elfehéredett a keze, patakzott róla a víz, mintha kifacsarták volna – meséli Ibolya. – Teljesen kétségbeestünk. Amikor kicsit enyhült a pánik, gyorsan felrohantunk vele az emeletre, lefektettük a kanapéra, ott újabb roham jött, majd négy napig mozdulni sem bírt. Rettegtünk, hogy elveszítjük. Közben csak az járt a fejemben, hogy ezt nem hagyhatom.

Dávid hosszabb időre a kanapé fogságába esett, az édesanyja pedig szinte egy pillanatra sem mozdult mellőle. Egyedül az ő közelsége nyugtatta meg.

– Kapaszkodott belém, anya majd ezt is megoldja, de közben meg tanácstalan voltam, már ott tartottam lelkileg, hogy kiabáltam az orvosokkal. Iszonyat volt, lógott rajta a legkisebb ruhája is – csuklik el Ibolya hangja. – Egyszer csak fölült, egyetlen pillanatra, és már el is dőlt. Nem volt semmi ereje. Táncoltam örömömben, hogy a tizenhét éves fiam fölült egy pillanatra, mert akkor ehhez is fantasztikus akarat kellett tőle. Nem adta fel, szép lassan újra lábra tudott állni. Nagyon nehéz volt, de éreztem, hogy fel fog épülni, és azt is tudtam, hogy ehhez erősnek kell maradnom.

„Egy nő akkor tud erős lenni, ha lefoglalja a kezét”

Bemegyünk a házba, ahol egyből szemet szúr a falra akasztott foltvarrás. A közepén egy fa áll, amit épületek vesznek körbe; házak, templom és egy világítótorony. Ibolya készítette, mindig az autóban varrta abban az időszakban, amikor hosszú hónapokon át hetente vitték Dávidot Budapestre terápiára.

– A fiam előtt nem akartam sírni, de ha az autóban hosszú ideig nem csináltam volna semmit, és csak a gondolataim pörögnek, akkor biztos, hogy rendre elbőgtem volna magam – vallja be Ibolya. – Muszáj volt, hogy erős legyek, és egy nő akkor tud erős lenni, ha lefoglalja a kezét. Nagyon szeretek varrni, úgyhogy megterveztem az életfánkat. Van egy hasonló medálom, mindig azzal imádkoztam, amikor a gyerekekkel, Dáviddal vagy a nővérével, Dorkával fontos dolog történt.

Betlehem Ibolya és az életfa, amit Dávid rosszullétei idején varrt  Fotó: Oroszi Beáta

Megérte hetente megtenni az oda-vissza mintegy 480 kilométeres Bagod–Budapest utat, mert a kezelések segítettek. Bár az előírt heti 70 dekás súlygyarapodást nem sikerült tartani, Dávid lépésről lépésre jobban lett. Újra úszni akart, de nem az addigi egyesületében, Zalaegerszegen, mert úgy érezte, teljes környezetváltozásra van szüksége.

Egy újrakezdésre. Egy új életre. Megnyomta hát a reset gombot.

Így került Veszprémbe 2021-ben, ahol jó barátja, Kalmár Ákos és Rasovszky Kristóf mellett úszhatott Szokolai László irányításával. Még fél éve sem volt köztük, amikor egészen hihetetlen dolog történt. Májusban, mindössze kilenc hónappal azután, hogy a bagodi kanapé fogságába esett és mozdulni sem bírt, főnixként feltámadva Eb-bronzérmet szerzett a nyíltvízi magyar váltó tagjaként a Lupa-tavon.

És még abban az évben egyéniben ifjúsági Európa-bajnok is lett a klasszikus távon, tíz kilométeren – persze hogy Párizsban.

Betlehem Ibolya: Ha velünk marad, nem gyógyul meg

Dávid bagodi gyerekszobájának a falait beterítik az érmek, a legfontosabbak egy vitrinben kapnak helyet. Mindegyiknek megvan a maga története és jelentősége. A Párizsban szerzett olimpiai bronz aranyként csillog. Azt üzeni, hogy legyen bármilyen sötét az éjszaka, a nappal újra lehet fényes.

Egy anya szeme persze mást is lát itt, a szíve másként dobban. Ibolyának nem a párizsi olimpiai bronz jelenti a legtöbbet, hanem a két, ránézésre is egyszerűbb érem, amelyek külön lógnak a vitrin ajtaján a világversenyeken szerzett relikviák előtt.

Betlehem Dávid betegsége utáni első két érme jelenti a legtöbbet az édesanyjának  Fotó: Oroszi Beáta

– Ezek voltak az első érmei a betegség utáni újrakezdést követően egy kis hazai versenyen. Ez a két érem az alap, és mindig az alapra építkezünk – fogalmaz Ibolya. – Azok után, amin keresztülmentünk, a versenyeken mindig csak őt nézem, a mozdulatait figyelem, nekem csak az a fontos, hogy jól legyen. Az érem neki kell, nekem meg az kell, hogy a lelke rendben legyen.

Ezért engedte el Dávidot Veszprémbe is, amikor még mindig nem volt teljesen jól.

Addigra megtettük, amit lehetett, a következő lépcsőfokhoz már kevesek voltunk. Tudtam, hogy nem maradhat a szoknyám mellett, mert ha itt ragad, akkor nem gyógyul meg.

Előkerül egy kis könyvecske, benne ismert emberek képeivel és mondásaival. Az első oldalpáron Sylvester Stallone szerepel, és Rocky híres monológja van mellé írva. Tudják, amelyikben az hangzik el, hogy „senki nem tud olyan nagyot ütni, mint az élet, de nem az számít, mekkorát ütsz, hanem hogy mennyi ütést állsz ki, mikor talpon kell maradni…”

Ibolya ezt akkor készítette, amikor a Rocky-rajongó tizenhárom éves Dávid ismerősök nélkül utazott Szentpétervárra egy versenyre. Elrejtette a táskájában, és amikor a honvágytól szenvedő fiú odakint megtalálta a füzetet, az idézetek nyugtatták meg.

– Megtanultuk, hogy el kell tudni engedni a gyereket, és akkor a lába mindig hazavezeti – jegyzi meg.

Mi van akkor, ha a minden nem elég?

Betlehem Dávid történetét nem Hollywoodban írták, ő hús-vér főhős, aki valóban megjárta a poklot, ahonnan rekordgyorsasággal és kiolthatatlan hittel tért vissza az úszásba, a dobogóra, s leginkább: az életbe.

De ebben a filmben fontos szerepet játszik egy édesanya is, aki éveken át hajnali négykor kelt, hogy Dávid 5.50-kor már az edzésen tempózzon. Aki kihúzta őt a vízből a partra, amikor már csontsoványan, huszonöt méter után pánikroham tört rá. Aki erős maradt akkor is, amikor más talán összetört volna.

Fredrik Backman írta: „Mi kell ahhoz, hogy jó szülők legyünk? Nem sok. Csak a minden.”

Búcsúzóul még egyszer Ibolyához fordulunk, miközben Mázli kísér minket a kapuhoz.

– Mi van akkor, ha a minden nem elég?
– Ha mindent odaadsz a gyerekednek, amit csak tudsz, akkor nincs mit megkérdőjelezni. Ha az kevés is volt, de odaadtad a szíved is, akkor elég.

---

Betlehem Dávid és Rasovszky Kristóf sikere a párizsi olimpián képekben és videón: