Orbán Viktor: Tigrisek vagyunk, nem nyulak

Ellenzéki munkánk elrugaszkodási pontja, hogy ez Magyarország elmúlt száz évének legsikeresebb korszaka volt, a magyar polgárosodás legsikeresebb tizenhat éve. Keresztény, nemzeti alkotmány, teljes foglalkoztatás, megnégyszerezett átlagjövedelem, migránsmentes ország, Brüsszellel és más külső erőkkel szemben önálló kormányzás. Erre könnyen lehet ellenzéki politikát építeni, könnyebben, mint 2002-ben, négy év kormányzás után. Most a mindenki által elismert nemzeti vívmányokat kell megvédeni – jelentette ki lapunknak adott interjújában Orbán Viktor. A miniszterelnök beszélt a választási vereség feldolgozásáról, a hivatalba lépő kormány első megnyilvánulásai­ról és a jobboldal megújulásának útjáról is.

Fotó: Fischer Zoltán

– Ugyanakkor az új pénzügyminiszter azt is mondta, hogy kivezeti a különadókat. Milyen forrásokat látnak mindehhez?
– A választási kampány ráadásnapjait éljük, a kormányzás még nem kezdődött el. Kormányzati döntések híján maradna hát a spekulálás, de komoly ember ebben nem vesz részt. 

A magunk részéről ugyanakkor biztosan mondhatjuk: Magyarországot kiváló állapotban adjuk át. 

Aki akar, dolgozhat, az átlagjövedelmet tizenhat év alatt a négyszeresére növeltük, az állami vagyont megdupláztuk, mert értékes és stratégiai vagyontárgyakat vásároltunk vissza a repülőtértől az energiaszektorig. A devizatartalék történelmi csúcson van, az aranytartalékot három tonnáról száz tonnára emeltük. Nincs migráns Magyarországon, hazánk Európa legbiztonságosabb országa, a családtámogatási rendszer kiépült, a gazdasági növekedés megindult, a második legnagyobb az EU-ban, az ipar és a fogyasztás élénkül, az államadósság jóval a 2010-es szint alatt. Ha az új kormány nem irányváltásban gondolkodik, hanem egyszerűen csak továbbmegy az úton, sikeres lehet. De ismétlem: az előjelek aggasztók.

– Érdekes hallgatni ezt a felsorolást. Mindezek alapján a Fidesznek szépen, nyugodt fölénnyel kellett volna megnyernie a választásokat. De nem ez történt.
– A magyar politikában nincs nyugodt fölény, sosem volt. A választási eredmény kétarcú. A negyven év fölöttiek körében 47:44-re nyertünk. A földrengésszerű vereséget a negyven év alattiaknál szenvedtük el: a fiatalok 19 százaléka szavazott ránk, 75 százaléka ellenünk.

 Ezt a választást a fiataloknál vesztettük el, de ott drámai mértékben. Ennek megértése a következő időszak legfontosabb feladata.

– Ez lehet a legnagyobb kihívás a Fidesz, illetve az ön számára. A viszonyuk javítása a fiatalokkal most reménytelennek látszik.
– Nem kell kapkodni, és semmit sem szabad siettetni. Előbb meg kell érteni, mi történt. Még nem látunk tisztán. Ráadásul a fiatal nemzedék politikai kultúrája mintha a nyugat-európai­hoz hasonulna, ezért az elemzés nem állhat meg Magyarország határainál. Azt hiszem, nem pusztán ízlésbeli különbségről van szó, mint amikor fiatalkoromban a szüleim agyára ment a bömbölő Led Zeppelin. Mintha világfelfogásbéli, kultúrantropológiai különbségek jelentek volna meg. Ennek megfejtéséhez a jobboldali szellemi élet teljes tudására és kapacitására szükség lesz. Tehát most nem sértődésre, hanem pontos diagnózisra van szükség, mert rossz diagnózisból csak rossz politika következhet.

– Nem lehet, hogy amit ön vívmányként vagy eredményként értékel, a választók szemében nem volt az? Végső soron nem lehet szétszálazni, hogy a szavazók mire mondtak nemet: önre, a Fideszre vagy minden egyes intézkedésükre.
– Két üzenet küzdött egymással: változtassatok, és jobb lesz; illetve most ne változtassatok, mert az veszélyes. A mi üzenetünk negyven fölött működött, negyven alatt nem. A fiatalok mást akartak, mint amit mi kínáltunk, és más vezetőtől várták. Nemcsak az üzenetünket, engem sem fogadtak el. Keserű dolog, de szembe kell néznünk és szembe kell néznem vele.

– Az egyik új miniszter azt mondta a bizottsági meghallgatáson, hogy a rezsicsökkentést és a családtámogatásokat nem érezték meg az emberek. Talán igaza is van. Nem lehet, hogy az önök összes vívmányát az emberek megszokták, és adottnak veszik?
– Ez minden hosszú ideig sikeresen kormányzó erő problémája. Ami a bevezetésekor új és lelkesítő, néhány év alatt beépül a mindennapokba. Az emberek már nem a pilóta teljesítményét látják, hanem legyintenek, hogy arra a robotpilóta is képes. Mi azt mondtuk: védjük meg, amink van. A fiatalok erre azt felelték: de nekünk több kell. És volt kéznél egy másik ajánlat, ami évi 6900 milliárd forint szétosztását ígérte az egészségügytől a jóléti rendszeren át a gazdaságig. A választók nagyobbik része a többre szavazott. Nem azt nézte, kinek az érdeme a mai biztonságos élet, hanem azt, ki ígér fölé, ki ad új perspektívát. Hogy nekünk is többet, jobbat, szebbet kellett volna-e ígérnünk, azt a kampánystratégák majd kielemzik, és majd az idő megmutatja.

– Ön mindig is híres volt a politikai innovációiról. 2002-ben a polgári körök jelentették a reakciót a vereségre. Most elő tud állni valami hasonlóval? Azt mondta, most az lesz a dolguk, hogy elmenjenek beszélni aktivistákkal, politikusokkal, választókkal. Beszélt már vidéki aktivistákkal?
– Naphosszat. Az innováció sem marad el, de a dolgoknak sorrendjük van. Először a frakciót kellett rendbe tenni. Kormányt támogató frakcióra készültünk, helyette hatékony ellenzékit kell építeni. Az 52 képviselőnkből 25-öt kicseréltünk. A hatvanasok, az én nemzedékem hátralépett, és átadta a marsallbotot a negyveneseknek. Következő feladatként a Fidesz, tehát a pártszervezetünk ellenzéki működési formáját kell meghatároznunk. Ez a folyamat június 13-án, a kongresszussal zárul. 

Közben elkezdtük összegyűjteni azokat a hadrafogható publicistákat, politikusokat, influenszereket, szellemi embereket és műhelyeket, akikre és amelyekre a nemzeti oldal új felállásában, az új mozgalomban számíthatunk. Ennek a lehető legszélesebbnek kell lennie. Nyár végére ezzel is megleszünk. Ősszel pedig indulhat a munka. 

A Fidesznek és a nemzeti oldalnak előbb egy erős ellenzéki mozgalmat, később esélyes kormánypárti pozíciót kell építenie – Fotó: Fischer Zoltán

– Egy jobboldali érzelmű ember számára a vereség, ami 12-én kezdődött, minden nap folytatódik, és máig tart: úgy omlik össze a nemzeti együttműködés rendszere, mint egy kártyavár. Kibeszélések, átállások, látványos és kevésbé látványos összezuhanások, beszólogatások. Ez ön szerint szükségszerű vagy a reá­lis helyzetet tükrözi?
– A nemzeti együttműködés rendszere komoly ajánlat volt az egész ország számára. Azt akartuk, hogy a nemzet különböző érdekcsoportjai ne egymás ellen, hanem egymással együttműködve, az egész ország javára működjenek. A munkavállalók és a tőketulajdonosok, az agráriusok és az iparosok, a szegények és a jómódúak, a falusiak és a városiak, a vidékiek és a budapestiek, a hívők és a nem hívők, a kis-magyarországiak és a külhoniak, jobbosok és balosok, nyugatosok és radikális nemzetiek, modernek és konzervatívok, fiatalok és nyugdíjasok, és így tovább. 

Az együttműködés középpontjába pedig a nemzeti szuverenitást állítottuk. Nem elég, ha Magyarország szabad ország, szuverénnek is kell lennie, vagyis a magyarok munkájából ne az idegenek, hanem a magyarok gyarapodjanak. Erre az ideára felépítettünk egy gazdasági és társadalmi rendszert. Ez volt a munkaalapú gazdaság és a védett társadalom – szemben az Európában ma elterjedt liberális gazdasággal és nyílt társadalommal. 

Az így felépített Magyarország működtetésére pedig felállítottunk egy kormányzati és politikai gépezetet. Úgy becsültem, hogy húsz évre, öt parlamenti ciklusra lesz szükségünk, hogy a munkánkat teljes egészében elvégezzük, a rendszer életképes és sikeres legyen, mindenki megtalálhassa a számítását, és teljesítményével arányosan boldogulhasson. Tizenhat évet kaptunk. A munka nyolcvanszázalékos, időarányos részét tudtuk elvégezni. Egy karnyújtásnyira a cél előtt megtorpedóztak bennünket, és ellenfeleink most megkezdhetik a nemzeti rendszer visszabontását. Jön a liberális gazdaság és a nyílt társadalom.

– De mivel magyarázza a beszólogatásokat és a kibeszéléseket?
– A kormányt támogató írástudókat, a szellemi hátországunkat megviselte a hosszú kormányzás. Egyszerre kellett támogatnia az eszményeit képviselő kormányt és bírálnia, ami bírálandó. Ez egyfajta lojalitási kaloda volt. Most kinyílt. A jobboldali emberek nyíltan beszélnek, a szelíd népénekek évei után most rock’n’roll következik.

– A győztes oldalt igazi eufória övezi, minden napjuk egy kis diadalmenet. Ezt az eufóriát győztesként ön is megtapasztalhatta nem egyszer. Milyen érzés az ellenfélnél vagy annak vezetőjénél látni?
– Ötször nyertünk választást. Mi másképpen ünnepeltünk: másnap dolgozni kezdtünk, és azt mondtuk: most kell szerénynek lennünk, mert van mire. A győzelem jutalma nálunk mindig a még több munka volt. 

Akik most győztek, másfajta emberek, másképpen is ünnepelnek. A miniszterelnök személyével pedig jobban szeretnék nem foglalkozni, a felesége az igazságügyi miniszterem volt, ezért túl sok mindent és túl közelről láttam. Annyit azonban már egy hét kormányzás után az egész ország láthat, hogy az új kormányfő személye problémás. A magyar demokrácia komoly teszt előtt áll.

– Érdekes, amit mond, mert a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Gulyás Gergely Magyar Péter egykori barátja, pártfogója. Nem különös őt szembeállítani vele?
– Gulyás Gergelytől azt várjuk, hogy a decens, polgári, kormányképes Fideszt jelenítse meg. Az országnak tudnia kell: ha a mostani kormány befuccsol, van kipróbált és bevált alternatíva. Gulyás Gergely a legközelebbi munkatársam volt, kancelláriaminiszterként ő ismerte legjobban a kormányzat működését és céljait.

– A Tisza programjának egyik része az volt, hogy megőrzik azt, ami jó. A másik része a számonkérés, a kőkemény beleállás minden ügybe: elszámoltatni mindent és mindenkit, vállalkozókat, minisztériumokat, hivatalokat, civileket, politikusokat. Tart ettől?
– Miért tartanék? 1990 óta minden percem és forintom folyamatos ellenőrzés alatt állt. Nyitott könyvként éltem. Akit érdekel, az mindent tudhat rólam. Állunk minden bolházás elé. Viszont nagy számban látok olyan vezetőket az új kormány háza táján, akik 2010 után velünk dolgoztak hosszú éveken át, élén az új miniszterelnökkel. Ezek izgalmas történetek lesznek.

– Ugyanakkor egyes megnyilvánulásaik okot adnak arra, hogy azt gondoljuk: személyre szóló hajtóvadászatok lesznek.
– A budapesti kormányhivatal vezetőjét két üveg bor elfogadása miatt vegzálják. Ez hatalommal való visszaélés! A Fideszben felállt egy védegylet, afféle segélyszolgálat. Ha hatalmi visszaélést tapasztalunk bárhol az országban, akár a legkisebb faluban is, ha valakit politikai okból ér akár szóbeli atrocitás, akár állásvesztés vagy fenyegetés, ott leszünk, védelmet és nyilvánosságot teremtünk. Ez a jövő zenéje vagy a közeljövőé, nem rajtunk múlik. 

Amit viszont ma látok, hogy a hatalom el akarja hallgattatni a jobboldali nyilvánosságot. A marketing- és médiaszerződéseket nem teljesítik, számlákat fagyasztanak be, utalások maradnak el. 

A Balásy-ügy sem elszámoltatás, hanem a jobboldali nyilvánosság megbénítását célzó, hidegvérű politikai akció. A kormány nyilvánosan, sajtóeseményeken sérteget, gyaláz jobboldali újságírókat. Meg kellene érteniük, hogy fordítva ülnek a lovon. A sajtó kérdez, ők válaszolnak. Normális, emberi hangnemben. A sajtó sem viselkedhet pipogya módon. Ha feladja az önbecsülését, meg is érdemli, hogy felmossák velük a padlót. 

Azt sem értem, miért tűrjük, hogy így beszéljenek a köztársasági elnökkel. Hol vannak a polgári oldal nagy tekintélyű jogászai, volt igazságügy- és külügyminiszterei? A polgári tempó és kiállás nem kormányzatfüggő.

– Visszagondolva, mit csinálna másképp?
– A célok helyesek voltak. Az eredmények kiállják az idő próbáját. Az biztos, hogy a fiatalokat is vonzó kampányt kellett volna csinálni. De az ember mindig okosabb a községházáról jövet, mint odafele menet. És biztosan erőteljesebben kellett volna fellépni a Tisza mögött álló erőkkel szemben is. 

Mert a győzteseket a választók húzták, de voltak, akik tolták is: a Soros-hálózat, Brüsszel, az ukránok, akiknek létkérdés volt az Ukrajna EU-tagságát ellenző magyar kormány leváltása. És a multinacionális cégek, amelyektől tizenhat év alatt majd 16 ezermilliárd forintot vettünk el, hogy odaadjuk a magyaroknak. Ez a négy erő a lépéseit összehangolva támogatta a Tiszát. 

Puhák voltunk, nem jól harcoltunk, és vereséggel fizettük meg az árát. Egy hét sem kellett, már ki is fizették őket. A Soros-hálózat megkapta a miniszterelnöki hivatalt, a gyermekvédelmet és az oktatást, Brüsszel minden kívánságát teljesítik, sőt lesik, feladtuk a semlegességünket, és a háborúban az ukránok oldalára álltunk, az unió következő költségvetéséből a magyarok pénze is megy Ukrajnába. A pénzügyminisztert az Erste adja, az államtitkárt az OTP, a gazdasági és energiaminisztériumot vitte a Shell.

– Az ön kormánya egy hangos üggyel búcsúzott: a Nemzeti Kulturális Alap nyilvános vagy nem nyilvános támogatási rendszerével, amelyben rengeteg, önökhöz közel álló művész kapott pénzt a magyar államtól.
– A kultúrpolitikánk a tizenhat év alatt nem volt stabil. Folyamatosan vitatkoztunk arról, hogy csak a nemzeti kultúrkörhöz tartozó produkciókat kell-e támogatni vagy pedig a magyar kultúra egészét, akkor is, ha egy része romboló nézeteket közvetít és ellenséges. A vége az lett, hogy bőkezűen támogattuk nemcsak a hozzánk közelebb állókat, hanem az ellenfeleinket is: a színházi világban vagy a populáris kultúrában sokan kaptak jelentős, százmilliós, sőt milliárdos nagyságrendű támogatásokat, miközben bennünket támadtak. Most majd az ellenzékben töltött idő lehetőséget ad, hogy ezeket a kultúrpolitikai kérdéseket új fénybe helyezve ismét átbeszéljük.

– Magyar Péternek van egy nagyon fontos vállalása, amelyet végig használt a kampányban. Az uniós pénzek elmaradásának ódiumát önre hárította, és azt mondta, hogy ő ezeket pillanatok alatt haza fogja hozni. Így lesz?
– Az európai uniós pénzek ügye egy mitológia. Dajkamese. A fiatalokkal sikerült elhitetni, hogy Brüsszel egy jóságos mikulás, aki puttonyában pénzt hoz Magyarországra. Pedig az igazság az, hogy a brüsszeli pénz a magyarok pénze. Magyarország befizet, és megengedi, hogy a nálunk gazdagabb országok cégei vámok és kereskedelmi korlátok nélkül hozzáférjenek a piacunkhoz, és keressenek rajtunk. Ezért cserébe jár nekünk a pénz. Visszatartani, felfüggeszteni lehet ugyan, de elvenni nem. Ezért itt semmilyen engedményt nem szabad tenni. Én 12 milliárd eurót begyűjtöttem: négymilliárd megérkezett, nyolcmilliárd a számlánkon van, a vállalkozói számlák benyújtása után automatikusan jön. A még zárolt többi összeget akkor kell odaadniuk, amikor a következő hétéves uniós költségvetésről döntünk. Ott ugyanis egyhangúság kell. Még az idén.

A magyar álláspont világos volt: amíg az előző hét év nincs lezárva, és a magyarok nem kapják meg a pénzüket, addig nincs új költségvetés. Engedményeket tenni stratégiai hiba.

– Mit tud tenni annak érdekében, hogy a szavazótábora ne forgácsolódjon tovább?
– A nemzeti oldal két részből áll: a polgári középből és a jobboldalból. Ha egyesülnek, győzünk. Most ez nem történt meg. A kényszerű szuverenitási küzdelmek jobbra sodorták a kormányt: a gesztusaink karcosabbak, kurucosabbak lettek, nem a polgári közép nyelvén szóltunk. A polgári közép megtartásában Novák Katalin elnök asszonynak és Varga Judit miniszter asszonynak óriási szerepük volt. Őket semlegesítették, kilőtték, levadászták, a saját hibáik miatt elestek. Így a polgári közép gazdátlan maradt, a Tisza pedig benyomult oda.

– Mit kell most tenni?
– Mindig a szélen kell kezdeni az újjáépítést: a kurucoknál, a radikálisok világában. Mégpedig azért, mert a legnagyobb veszély ilyenkor, hogy a tábor széle letörik, radikális válaszokat keres, eltávolodik a polgári középtől, és a jobboldal kettészakad. 

A nemzeti oldalt kívülről befelé kell konszolidálni, a falvakból és a külvárosokból indulunk, és onnan érkezünk meg a megyeszékhelyekre és Budapestre. Most egyszerre kell megőrizni a tizenhat év örökségét, megérteni a fiatalok világát és újra egyesíteni a jobboldalt a polgári középpel. Az egyesítő eszme pedig nem lehet más, mint Magyarország szuverenitása. 

A Magyarország kifosztását megakadályozni hivatott nemzeti ellenállás is e köré szerveződik majd. S ha jól csináljuk, ez hozza majd vissza a magyarok többségét a liberális oldalról a nemzeti oldalra. A kérdés csak az: mi marad addigra Magyarországból?

               

       

       
       

            További játékainkhoz kattintson ide!