A költő-drámaíró-filozófusnál tizenegy évvel fiatalabb Beethoven már a 90-es években dédelgette a vers megzenésítésének gondolatát. Azonban csak jóval később döntötte el, hogy énekelt szövegként beépíti egyik szimfóniájába, mivel a műfajtól addig idegen volt a kórus alkalmazása. Eleinte a IX. szimfóniát is kizárólag hangszeres műnek tervezte, s 1824-ig húzódott a monumentális zenemű befejezése, amikorra a zeneszerző már teljesen megsüketült. Végül a zárótételben a zenekar mellett az énekhang ugyanolyan fontos szerepet kapott; az Örömóda dallamát előbb a zenekar játssza, majd az egész kórus énekli. Schiller költeményéből Beethoven azokat a verssorokat emelte ki, amelyek az öröm csodálatos ajándékát ünneplik.

A zseniális, korszakalkotó zenemű bécsi ősbemutatója előtt öt évvel jelent meg Marosvásárhelyen, a református kollégium nyomdájában a Schiller-remekmű első ismert magyar fordítása. Szerzője a kereken 250 éve született Bolyai Farkas, aki 1804-től majdnem fél évszázadig dolgozott a patinás erdélyi kollégium matematika-, fizika- és kémiatanáraként. Leghíresebb tanítványa saját fia, a legnagyobb magyar matematikusnak tartott Bolyai János volt, aki a több mint kétezer éves párhuzamossági axió­ma megoldásával felfedezte az új, nem euklideszi geometriát, amivel kopernikuszi fordulatot hajtott végre a geometriában, tágabb értelemben a természettudományos gondolkodásban. Apja szintén zseniális matematikus volt, de több is annál – igazi polihisztor és egyúttal ezermester. János így jellemezte: „Apám egy személyben volt pomológus […], kertész, borgazda, bororvos, betegeket elektrizáló, mint kemencemester is országszerte híres, szinte minden múzsával poligámiában élt, belőle csaknem minden kitelt volna. Különösen ritka a többek között egy személyben mélyebb mathesisi és költészi szellemet egyesülve látni; e részben is, mint sok egyébben, elég csodálkozásomra, alig van párja atyámnak.”
Egy dél-erdélyi elszegényedett birtokoscsaládból származó Bolyai Farkas igazi csodagyerek volt: hatévesen már latinul írt és olvasott, iskolás évei alatt pedig németül, franciául, olaszul, angolul, héberül és románul is megtanult, s kívülről tudta (ógörögül) az Odüsszeia első tíz énekét. Fejszámoló-tehetségét mutatja, 14 jegyű számokból játszi könnyedséggel vont fejben négyzet- és köbgyököt. A nagyenyedi és a kolozsvári református kollégium után 1796–99 között német földön vándordiákoskodott – a jénai, majd a göttingeni egyetemen tanult, ahol diáktársa és barátja lett Carl Friedrich Gauss, a nagy német matematikus és csillagász. Jénában megismerkedett a híres filozófus Fichtével és Schillerrel is, akire állítólag hasonlított az ifjú Farkas. Jellemző, hogy miután hazatért, marosvásárhelyi dolgozószobájának falára Gauss portréja mellett Shakespeare és Schiller arcképét tette; Shakespeare-t a természet gyermekének, Schillert a természet unokájának tekintette. Ezek után nem meglepő, hogy apja által az ő csillagzatuk alatt nevelkedett János élete végéig írt fő műve, az Üdvtan jelmondatát Schillertől választotta: „A főnek kell a szívet művelnie!”

Marosvásárhelyen 1819-ben jelentette meg Alexander Pope angol költő Proba-Tétele az Emberről című, általa magyarra fordított színjátékát, s e könyv toldalékaként adta közre négy Schiller-vers, köztük az An die Freude magyar fordítását. Fordításai nem tökéletesek, de jellegzetesek. Bennük, mint írja: „A szépséget feláldozza az igazságnak...”; „észre sem veszi a fordító, míg vagy a maga színével vonta be a gondolatot, vagy magáét lopta annak helyébe...”

Bolyai egyik Gaussnak írt levelében elküldte a fordítását, amelyről bevallotta: „Az Örömhöz szépségét csak annyira változtattam meg, amennyiben a versekben magyar fordításban nem tudtam visszaadni.” S hozzátette, a nemes nagy szellem, azaz Schiller „az Örökkévalóság Pantheonjában áll”. Bolyai fordításában az óda első nyolc sora így hangzik: „Öröm! menyország’ szikrája, / Élyzéum léánya! / Mindenség’ élesztő bájja, / Édennek maradványa! / Szent körödbe ragadtatva, / Elötted égve állunk! / Ki senki se tagadtatva, / Mind egy köz Atyát vallunk!”

Az elmúlt kétszáz évben legalább tizenhat Örömóda-fordításról tudunk – talán a legismertebb Rónay György költőé, a legutóbbi pedig Mezei Balázs filozófusé, aki húsz éve Mámordal, illetve A mámorhoz címmel három változatban adta közre Schiller költeményének újrafordítását. S bár a vásárhelyi polihisztor műve nem feltétlenül a leghívebb és legszebb, de vitathatatlanul övé az elsőség, ezért amikor olvassuk vagy hallgatjuk az Örömódát, Schiller és Beethoven mellett hajtsunk fejet Bolyai Farkas előtt is.