Szerelem helyett érdek? – Bethlen Gábor brandenburgi házassága

Bethlen második házassága a fejedelem talán legnagyobb kudarcának bizonyult.

Egy nappal azután, hogy először találkoztak egymással, 1626. március 2-án Kassán nagy pompával megtartották Bethlen Gábor erdélyi fejedelem és Brandenburgi Katalin hercegnő ünnepélyes egyházi esküvőjét. Ez volt a második, valódi összeesketésük, mert az első szimbolikusan már januárban megtörtént a menyasszony hazájában, Berlinben, a vőlegény távollétében. Őt Rákóczi György felső-magyarországi főúr (a későbbi erdélyi fejedelem) képviselte, ő hozta haza a huszonkét éves arát az Erdélyi Fejedelemséghez tartozó Kassára. A megkettőzött esküvői szertartást megelőző házassági szerződést 1625. október 6-án írta alá Berlinben Katalin testvérbátyja, György Vilmos választófejedelem, a Hohenzollern-ház uralkodója az erdélyi fejedelem követei részére.

Ez az eljárás abban a korszakban nem volt szokatlan az uralkodók között, mivel a házasságot többnyire nem két személy kölcsönös lelki-érzelmi vonzódása motiválta, hanem politikai-hatalmi érdek, dinasztikus és szövetségi cél, sőt gyakran területszerző, országgyarapító ambíció.

Ez utóbbira talán a legjellemzőbb, egyben legsikeresebb példa a Habsburg-házhoz fűződik, amely nagyon ügyes – és roppant szerencsés – házasságkötésekkel és örökösödési szerződésekkel mindössze három generáció alatt Európa legerősebb uralkodócsaládjává vált.

A Habsburg-dinasztia spanyol és osztrák ága a XVI. század első felére együttesen a kontinens legnagyobb birodalmát építette ki. Ez bennünket, magyarokat is jócskán érintett, mivel (Habsburg) I. Miksa osztrák főherceg és német-római császár (a félig Jagelló-félig Habsburg) II. Ulászló cseh és magyar királlyal kötött házassági és örökösödési szerződéssel bebiztosította a Habsburg-dinasztia 1526-ban megvalósult közép-európai dominanciáját.

Bethlen Gábort 1613. október 23-án választotta – a vele hazaérkező török–tatár sereg közellétében – Erdély fejedelmévé a kolozsvári országgyűlés. Eleitől fogva ő is azzal a dilemmával szembesült, amivel elődei: a Buda 1541. évi eleste után három részre szakadt Magyar Királyság keleti harmadában kialakult különálló állam – az Oszmán és a Habsburg Birodalom közé szorult, kettős függésben levő Erdélyi Fejedelemség – hogyan tud megmaradni magyar és belügyeiben önálló országrészként? Az alaphelyzet I. (Nagy) Szulejmán szultán döntése által létrejött politikai konstrukció volt: Erdély az Oszmán Birodalom vazallus, adófizető állama lett, amelynek kül- és hadügyeit a sztambuli Fényes Porta ellenőrizte, és hol kisebb, hol nagyobb mértékben irányította. Már az első nagy erdélyi fejedelem (1576-tól tíz éven át egy személyben lengyel király is), Báthory István megértette, hogy

e tartomány a világ két legnagyobb monarchája között, mintegy azok sarkpontjában helyezkedik el, és nem másként, mint a két uralkodó kegyéből kaptam meg, megtartani és kormányozni is csak e két uralkodó kegyéből lehet,

ezért az egyik császárt engedelmességgel, a másikat pedig ajándékokkal és az alávetettség kifejezésével lehetséges biztonságban és békében megőrizni.

Bethlen beleszületett Erdély szorult helyzetébe, és jól ismerte azokat a korábbi sikertelen s a török által mindig kíméletlenül megtorolt próbálkozásokat, amelyek a keleti és a nyugati országrész újraegyesítésére irányultak. Mint Bocskai István fejedelem híve és utóda jól ismerte „a magyarok Mózesének” is nevezett példaképe politikai koncepcióját és végrendeletét, amely addig tartotta szükségesnek a keleti és a nyugati országrész különállását, amíg a magyar korona magyar kézhez nem kerül, de akkor az erdélyiek „azon korona alá a régi mód szerént adják magokat”.

Bocskai rövid életű uralkodása alatt nem volt elég idő és erő a két országrész újraegyesítésére, azonban a hozzá, továbbá Pázmány Péterhez hasonlóan távlatos gondolkodású – de utóbbitól eltérő geopolitikai helyzetű! – Bethlennek az volt a merész és meglehetősen szövevényes elgondolása, hogy a Habsburg-uralom alatt álló királyi Magyarországot maga mellé állítja, és a saját uralma alatt egyesíti Erdéllyel. Ha ez sikerül, akkor az európai protestáns hatalmakkal összefogva akarta legyőzni a katolikus Habsburgokat, és – Makkai Sándor erdélyi református püspök szavaival –

mindezek után jött volna az ő vezérlete alatt Nyugat harca Kelettel: a török kiűzése Európából.

Ezért kapcsolódott be az 1618-ban kirobbant Habsburg-ellenes protestáns cseh rendi felkelés oldalán a harmincéves háborúba, és keresett protestáns szövetségeseket Európa-szerte. Miután első felesége, Károlyi Zsuzsanna, két gyermeküket követve 1622 tavaszán elhunyt, a fejedelem külföldön keresett új házastársat. Rá jellemző módon több vasat tartott a tűzben: még egy Habsburg-főhercegnővel is kész volt dinasztikus és szövetségi célú házasságot kötni, de miután II. Ferdinánd császárral (egyben magyar királlyal) nem tudott megegyezni – annak ellenére sem, hogy a kettejük többéves háborús konfliktusát sikeresen lezárta a nikolsburgi, majd a bécsi békével –, Bécs után Berlin felé fordult. Ebben nemcsak az játszott szerepet, hogy a brandenburgi választófejedelem és húga kálvinista volt, hanem az is, hogy ezáltal rokonságba kerülhetett a protestáns svéd királlyal is. II. Gusztáv Adolf korábban Katalin nővérét vette feleségül, így Bethlen sógora lett „Észak oroszlánjának”, aki a Habsburgok ellen vívott háború egyik fő politikai és katonai vezetője volt 1632. évi haláláig.

Bethlen második házassága évében, 1626-ban jött létre Anglia, Hollandia és Dánia Habsburg-ellenes hágai szövetsége, melyhez utóbb Bethlen is csatlakozott, és megbízottja útján még az év végén aláírta I. Károly angol királlyal a westminsteri szerződést. A szövetség azonban akkor még – a svédek és a franciák aktív részvétele nélkül – katonailag gyengének bizonyult a német császári haderővel szemben, és az erdélyi fejedelem nem kapott érdemi katonai és pénzügyi támogatást a német császár, magyar király ellen 1626 őszén indított újabb, harmadik hadjáratához sem brandenburgi és svéd rokonaitól, sem nyugat-európai szövetségeseitől, így kompromisszumos békére kényszerült Ferdinánddal.

A brandenburgi frigytől remélt előnyök (és a szükséges hazai erőforrások) híján Bethlen végül nem tudta megvalósítani nagy álmát, hogy nemzetközi támogatással egyesítse a három részre szakadt, „két pogány közt” őrlődő, pusztuló magyarságot, és megszabadítsa mind a Habsburg, mind az oszmán uralomtól. Ráadásul nem született gyermeke Katalintól, így dinasztiaalapítási terve is meghiúsult. Ezzel Bethlen második házassága a fejedelem talán legnagyobb kudarcának bizonyult, és 1629. novemberi halálát követően Brandenburgi Katalin – alig tíz hónapos uralkodás után – lemondani kényszerült a férje végrendeletében rátestált fejedelemségről, majd 1631-ben csalódottan távozott Erdélyből.

Borítókép: Erdély aranykora Batthyány Gyula festményén (Forrás: Kieselbach Galéria)