„– Jó estét, Sz. Nóra vagyok, mai vendégeim Mr. Manson és néhány kedves fehér csuklyás alak Tennessee-ből. Mondják, maguk hogyan tudnak ilyen fantasztikus emberek lenni, hogyan bírják?
– Hát, nem könnyű, de jó nevelést kaptunk a sváb dédnagyszüleinktől. Mi mindenkit szeretünk. Soha senkit nem fenyegetünk, nem bántunk.
– És mit üzennek azoknak, akik szerint önök rongy emberek?
– Hát azt, hogy jó vergődést. Főleg Sharonnak.”
Hibátlan.
Titánbuzogány, harmadik szál:
„Egy Szijjártó Péterrel haverkodó antiszemita által vezetett litván párt csatlakozik a Fidesz európai pártcsaládjához” – harsog a cím a 444-en, azután megtudjuk, miszerint „a szélsőjobboldali litván Nemunas Hajnala hamarosan csatlakozhat a Fidesz által is alapított Patrióták Európáért pártcsaládhoz –írta meg a Telex a párt elnökének nyilatkozata alapján. Remigijus Zemaitaitis pártelnök szerint a 2027 tavaszán tervezett litván önkormányzati választások előtt sor kerülhet a csatlakozás bejelentésére, amit a Patrióták vezetőségének kell elfogadnia.”
Na most mondd! Egy antiszemita! Amivel csak az a baj, hogy Remigijus Zemaitaitis
rosszul antiszemita, nem érzett még rá az új idők haladó, előremutató, woke, kommunista, anarchista antiszemitizmusára.
Ha a Hamászt éltetné és palesztin zászlóval a nyakában támadna rá zsidókra és zsinagógákra, vagy egy egyetem aulájában üvöltené, hogy „From the river to the sea Palestina will be free”, akkor a 444 bő nyállal ünnepelné. Van is egy tippünk, hogyan érheti el Remigijus Zemaitaitis, hogy a 444 meg az összes többi felesleges bő nyállal imádja – így:
„Sokkoló videó arról, hogyan rúgják ki órájáról a balos diákok a francia professzort





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!