Az egész világot megrengette a magyar labdarúgó-válogatott felfoghatatlan győzelme

Június 11-én a Mexikó–Dél-afrikai Köztársaság mérkőzéssel kezdődik el az idei labdarúgó-világbajnokság. Pontosan száz nappal a rajt előtt indítottuk el a Magyar Nemzet százrészes sorozatát, amely a világbajnokságok történetének száz – általunk kiválasztott – legérdekesebb történetét meséli el. A hatodik részben elmeséljük annak a meccsnek a sztoriját, amely – nem túlzás – az egész világot megrengette. A helyszín Liverpool, 1966. A brazilok legyőzése.

Farkas János gólöröme az 1966-os labdarúgó-világbajnokságon a magyar-brazil összecsapáson Fotó: STAFF Forrás: AFP

Egyszer megkérdeztem Szepesi Györgyöt, melyik mérkőzés közvetítésére emlékezik vissza a legszívesebben? Biztos voltam benne, hogy az évszázad mérkőzésének elnevezett londoni 6:3 jut majd az eszébe, miközben titokban abban reménykedtem, hogy nem ezt a választ kapom. Szepesi hosszan elgondolkodott, majd kibökte: az 1966-os magyar–brazil lenne az. Amely nem volt több, mint egy szimpla világbajnoki csoportmeccs, mégis, mind a magyar, mind az egyetemes futballra gyakorolt hatása még 60 év távlatából is felfoghatatlan. Mert az ellenfél akkor is a kétszeres világbajnok Brazília volt, ha ezen a meccsen a legnagyobb fenomén, Pelé nem lépett pályára. Mert a vb-k történetében ekkor is veretlenek voltunk a dél-amerikai óriással szemben, de csak egyszer játszottunk ellenük. 1954-ben a svájci világbajnokság negyeddöntőjében. Ott is legyőztük őket, amely szintén az ikonikus mérkőzések sorát gyarapítja a sportág hazai történetében.

Bene Ferenc volt az egyik legjobb a brazilok elleni 1966-os vb-mérkőzésen. Fotó: Sven Simon 

1966: a továbbjutás múlt a brazilok elleni meccsen

Az 1966-os meccs előtt nem állt jól a magyar csapat az angliai vb-n, mert a 3-as csoport nyitómérkőzésén, Manchesterben 3:1-re kikapott Portugáliától. A tét tehát csupán annyi volt a második meccsen Brazília ellen, hogy versenyben tudunk-e maradni a továbbjutásért. Az 1962-es vb-aranyérmes, azaz a címvédő az első körben 2:0-ra legyőzte a bolgárokat, igazi ki-ki meccs várt tehát Magyarországra 1966. július 15-én a Goodison Parkban, az Everton stadionjában. A furcsa lebonyolítás miatt az ellenfél egy nappal többet pihenhetett az összecsapás előtt – ez sem épp a magyarok malmára hajtotta a vizet.

Magyarország akkori szövetségi kapitánya a legendás Baróti Lajos volt, aki hallatlan tiszteletnek örvendett a szurkolók, a játékosok, de még az újságírók körében is. Nagy szó volt ez akkoriban. Baróti amúgy nagyon erős magyar kerettel vágott neki a világbajnokságnak. Magyarország az 1962-es chilei világbajnokságon úgy lett ötödik (ez a második legjobb helyezés a vb-k magyar történetében), hogy a negyeddöntőben a szovjet bíró, Latisev nem adta meg Tichy Lajos szabályos gólját Csehszlovákia ellen. 

Hazug angol bulvársajtó, szomorú magyar játékosok

A portugálok elleni vereség szinte összetörte a csapatot, csak azért nem estek teljes letargiába a játékosok, mert nem maradt rá idejük. Budapestről táviratok százai érkeztek a magyar csapat angliai szálláshelyére. A drukkerek nem szidták a játékosokat, mert látták azt a küzdelmet és azt a szenvedélyt, amely a vereség ellenére a magyarok játékát jellemezte. Néhány ilyen táviratot a brazilok elleni meccs napjának reggelén fel is olvasott Baróti Lajos, ezzel is tüzelve a magyarokat a dél-amerikai óriás ellen. Ha már a táviratok: az angol bulvársajtó abban az időben sem ment a szomszédba egy kis locsogásért. 

A The Sun című lap a brazilok elleni meccs napján jelentetett meg egy olyan cikket, amelyben az angol lap újságírói szerint Magyarországon tüntetések kezdődtek a portugáloktól elszenvedett vereség után, miközben a táviratok ezrei azt követelték, hogy büntessék meg azokat a magyar játékosokat, akik ki mertek kapni a portugál csapattól. 

Ebből természetesen egy szó sem volt igaz.

Az egész ország a rádió előtt ült

1966. július 15-én, magyar idő szerint 19.30-kor kezdődött meg a nagy mérkőzés. Az ország döntő többsége még mindig a rádióközvetítés mellett tette le a voksát, habár a Magyar Televízió erről a vb-ről már élőben közvetítette a mérkőzések jelentős részét. Szepesi Györgynek akkora mítosza volt, hogy a tévé kiküldött munkatársa, Vitray Tamás nem versenyezhetett vele. Az sem véletlen, hogy ennek a meccsnek a rádióközvetítéséből maradtak fent olyan legendás mondatok („Bene, Farkas, Farkas, Bene, nem félünk a farkastól…”), amelyek azóta is a magyar futballfolklór legtöbbet emlegetett szövegei.

A meccs:

VIII. labdarúgó-világbajnokság, 3-as csoport, 2. forduló: Magyarország–Brazília 3:1 (1:1)
Liverpool, Goodison Park, 52 000 néző. Vezette: Dagnall (angol)
Magyarország: Gelei – Káposzta, Mátrai, Mészöly, Szepesi – Mathesz, Sipos – Bene, Albert, Farkas, Rákosi.
Brazí­lia: Gilmar – D. Santos, Bellini, Altair, P. Henrique - Gerson, Lima – Garrincha, Tostao, Alcindo, Jairzinho.
Góllövő: Bene (3.), Farkas (65.), Mészöly (75. – 11-esből), illetve Tostao (14.)

A magyarok számára közvetlenül a mérkőzés előtt derült ki, hogy Pelé nem játszik ellenünk, miközben a Baróti Lajos–-Illovszky Rudolf edzőpáros a legfontosabb poszton nyúlt bele az összeállításba. A portugálok elleni mérkőzésen Szentmihályi Antal volt a kapus, a brazil meccsen azonban Gelei József. Sóvári és Nagy is kimaradt, az ő helyükre érkezett meg Szepesi és Mathesz.

Ez tényleg feledhetetlen meccs volt

Erről a feledhetetlen magyar futballcsodáról számtalan írás jelent már meg, e cikk végén a videóban újra megnézhetők a magyar gólok. Láthatjuk Farkas János elementáris találatát (Szepesi György: „Mintha zsinóron húzták volna az aranygólt Gilmar hálójába”), láthattuk, hogy az önfeláldozás iskolapéldáját megmutató Mészöly Kálmán a 75. percben felkötött karral állt oda tizenegyest lőni. Bene Ferenc cselsorozata a mai napig itt van a szemünk előtt. 

Bár ez a brazilverés nem kapott akkora figyelmet, mint az 1953-as évszázad mérkőzése, nyugodtan kijelenthető, hogy szakmailag sokkal többet jelentett, mint a 13 évvel korábban, Londonban történt események.

Mészöly Kálmán tizenegyese: a harmadik magyar gól a Magyarország–Brazília mérkőzésen a labdarúgó-világbajnokságon. Forrás: MTI/LVB

A legnagyobb dicsőség az volt a magyarok számára, hogy a Goodison Parkban megjelent angol emberek Magyarország, Magyarország! kiáltásokkal buzdították a számukra amúgy semleges csapatot. Kijutott az ovációból Albert Flóriánnak, aki ezen az összecsapáson élete legnagyobb játékát nyújtotta. A Népszabadság helyszínre kiküldött munkatársa, Lukács László a következőket írta: „Ilyen ünneplést régen lehetett látni futballpályán: a nézők, az újságírók, a szakemberek extázisban éltették a magyar labdarúgókat. Az egyik angol kolléga azt mondta, hogy ha az Everton győzte volna le a brazil válogatottat, a liverpooliak akkor sem lettek volna boldogabbak, mint e másfél óra után. A mérkőzés után a pálya mögötti szűk utcákon is hosszú ideig tartott az ünneplés, ezrek és ezrek várták, míg a magyar játékosok kijöttek a stadionból, és az autóbuszhoz mentek. A sok ünneplő között egy messziről érkezett magyar lelkesülten azt hangoztatta: 

Ezért a látványért érdemes volt 12 ezer mérföldet megtennem.

Kevésbé ismert sztori, hogy a nagy meccs másnapján a magyar csapat szálláshelyén megjelent az 1950-es évek egyik legjobb angol focibírója, Bill Evans, aki egy hatalmas pezsgőt szorongatott a kezében. Nem fogják elhinni, de az egykori játékvezető Albert Flóriánnak hozta a nedűt, mert annyira elkápráztatta őt a magyar csapat és a Ferencváros játékosának teljesítménye.

Egymást múlták felül az angol újságírók

A brit sajtó messzemenőkig egyetértett abban, hogy Farkas János minden idők legnagyobb gólját lőtte a labdarúgó-világbajnokságok 1930 óta íródó történetében. Azt hiszem, ebben a kijelentésben nem volt semmi túlzás. A túlzásokra is sokszor hajlamos angol sporttudósítók kiélték magukat, és ilyen címeket adtak: „Brazíliát elkalapálták”, „Magyar csoda”, „Briliáns gyönyörűség”, „Hatalmas magyarok”, „Visszhangzik a Goodison-park a Hungary, Hungary biztatástól” és „A világbajnok elbukik.” A tudósításokban pedig olyasmiket olvashatunk, hogy 

Bene gólja az első percekben egész estére éljenzést érdemelt volna, Garrincha fáradt öreg madár volt Szepesi mellett, vége a brazilok korszakának, drágakő értékű magyar gólok, magas színvonalú drámai éjszaka.

Talán ezekből a mondatokból is kiderül, mekkora hatása volt a brazilok legyőzésének. Az egyik Everton-szurkoló a mérkőzés után valahogy bejutott a stadion díszpáholyába, ahol leborult a klub elnöke előtt és azt kérte: most azonnal kínáljanak élethosszig tartó szerződést Albert Flóriánnak.

Az angolok volt FIFA-bírója pezsgőt hozott Albert Flóriánnak. Fotó: AFP/Ferenc Isza

De érdemes szót ejteni arról, mi zajlott le Budapesten a brazil csapat legyőzése után. Az emberek az utcákra mentek és spontán vonulás kezdődött meg, amely alatt a Nagykörúton zengett a „magyarok, magyarok” biztatás. Éjfél előtt nem sokkal a Blaha Lujza téri aluljáróban emberek ezrei várták, hogy a nyomdából megérkezzen a Népsport másnapi kiadása. Mindenki olvasni akarta a jelentéseket, mindenki újra át akarta élni a csodát. Még a meccs előtt a kor egyik legnépszerűbb magyar színésze, Kazal László azt ígérte: ha nyerünk, ruhában fürdik meg az egyik budapesti szökőkútban. 

Távirat a Déli-sarkról

Hosszan, nagyon hosszan és oldalakon keresztül lehetne még taglalni ennek a győzelemnek a hatását. A szakmai elemzéseket már régen megtették mások, mi most egy tényleg nagyon kedves történettel zárjuk sorozatunk ötödik részét. A mérkőzés után a Magyar Rádió a következő táviratot kapta a Mirnij déli-sarki kutatóállomásról: „Közvetítésüket kiválóan hallottam. Ha gólokat rúgunk, a siker nem maradhat el. Ha lehetséges, tolmácsolják 607 kutató legforróbb üdvözletét a magyar labdarúgóknak.

Nálunk állandóan hóvihar… Körülbelül félmillió pingvin telel kontinensünkön. Újdonság: kikeltek tojásaikból az első császárpingvinek.

Jó időt, további labdarúgósikereket kívánok az Antarktiszról. Baráth József.”