A labdarúgó vb-k legbrutálisabb meccsét hozta a hírhedt Santiagói csata

Június 11-én a Mexikó–Dél-Afrika mérkőzéssel kezdődik el az idei labdarúgó-világbajnokság. Pontosan száz nappal a rajt előtt indítottuk el a Magyar Nemzet százrészes sorozatát, amely a világbajnokságok történetének száz – általunk kiválasztott – legérdekesebb történetét meséli el. Az ötödik részben felidézzük minden idők legbotrányosabb világbajnoki meccsét, amelynek nevet is adtak. Ez volt a santiagói csata. A helyszín Santiago de Chile, az időpont 1962. június 2.

Az olasz Giorgio Ferrini, miután Kenneth Aston játékvezető (jobbra) leküldte a pályáról Forrás: AFP

Orrtörés, karaterúgás, kiütés

Tehát a 8. percben az olasz Giorgio Ferrini szétrúgta Honorino Landát. Aston bíró azonnal le akarta zavarni az olaszt, aki azonban nem volt hajlandó elhagyni a pályát. A chilei rendőrség alakulata bevonult, a játék megállt, Ferrini pedig úgy tett, mint aki semmit sem ért. Hosszú percek tanácstalansága után sikerült csak lezavarni őt, de ehhez tényleg a rendőrök beavatkozása kellett.

Innentől kezdve a bíró kezéből tényleg kicsúszott a meccs. Ken Aston kétségbeesetten nézte, mi történik.

A játékosok ütötték-verték egymást, az, hogy valaki leköpte az ellenfelét, természetes dolognak számított ezen az összecsapáson. Így érkezett el a meccs 41. perce, amikor még 0:0 volt az állás. Ekkor az olasz Mario David lerúgta Leonel Sánchezt. A chilei felpattant és ököllel kiütötte az olaszt. A bíró semmit sem csinált. David elterült a földön, majd lehúzták őt az oldalvonal mellé és ott locsolták. Amikor magához tért, felpattant és visszament a pályára. Nem akart mást tenni, csak bosszút állni Leonel Sánchezen. A közelébe érve lendületet vett és egy repülő karaterúgással szinte kivégezte a chilei játékost. Ken Aston csak ekkor látott okot az újabb kiállításra.  Az első félidő így 58 percig tartott.

A második félidő elején a nézők közül egyre többen akartak a pályára rontani, de ezt a hatóságok megakadályozták. Leonel Sánchez ekkor Humberto Maschio orrát törte el egy jól irányzott balegyenessel, de a bíró nem állította ki a chileit. 

A 60. perctől kezdve annyiban változott meg a játék képe, hogy Chile rájött: ha rúg egy vagy két gólt, akkor az olaszoknak semmi esélyük nem marad a pontszerzésre.

Mire eljött a mérkőzés utolsó negyedórája, a teljesen megfélemlített itáliai csapat összeomlott, kapott is két gólt, amely a vereségüket és mint később kiderült, a kiesésüket jelentette. Az utolsó körben ugyanis hiába győzték le 3:0-ra Svájcot, az NSZK 2:0-ra megverte Chilét. Így a nyugatnémetek 5 ponttal végeztek a csoport élén, a második és még továbbjutó Chile 4 ponttal zárt, a 3 pontos olaszok mehettek haza – minden chilei nagy örömére. 

Rómában a hadsereget kellett bevetni

A chilei média természetesen teljesen másképpen interpretálta a történteket, mint az olasz vagy a világsajtó. A chilei kiadványokban az olaszokat okolták azért, hogy a mérkőzés botrányba fulladt. Azt állították, hogy a chilei válogatott csak védekezett. Jorge Pica, a Chilei Labdarúgó-szövetség képviselője odáig ment, hogy doppingolással vádolta meg az olaszokat. Az olaszok azt írták, hogy a chileiek kannibálok módjára viselkedtek a pályán. Rómában az olasz hadsereget kellett bevetni a chilei nagykövetség védelmére. A brit sajtó a futball szégyenének tekintette a mérkőzést. Az Express vérfürdőnek nevezte a mérkőzést. A meccs legerősebb és talán legismertebb kritikája a BBC-től, David Colemantől származott, aki a következőt írta: 

A mérkőzés a futball történetének legbutább, legszörnyűbb, legundorítóbb és legszégyenletesebb meccse. Ez az első alkalom, hogy ezek az országok találkoznak; reméljük, hogy az utolsó is.

Nos, a BBC kommentátora alaposan tévedett. Négy évvel később, az 1966-os vb-n újra azonos csoportba került a két csapat. Sokan attól féltek, hogy Sunderlandban megrendezett összecsapáson folytatódik majd a futballháború. Ez azonban elmaradt, mert a FIFA előre figyelmeztette a két csapatot, hogy a legkisebb botrány esetén is a legszigorúbb büntetést alkalmazza majd. Az olaszok visszavágtak, 2:0-ra nyertek. De azért az sem véletlen, hogy Chile és Olaszország a futballtörténelem során soha nem játszott egymással barátságos mérkőzést.