1966: Emlékül maradt a brazilverés

Az elszalasztott utolsó reális esély a vb-címre – angol győzelem Hurst történelmi mesterhármasával.

Magyarország 1954 után másodszor is legyőzte Brazíliát, mi több, a brazilok 1954 óta egészen addig világbajnokságon nem is szenvedtek vereséget, s 1966 óta egyszer sem esett meg velük az a szégyen, hogy nem jutottak tovább a csoportból. Velük szemben azóta is százszázalékos a vb-mérlegünk, bár ez már inkább csak megerőszakolt statisztika

A győzelem megtette a hatását, a magyar világbajnoki győzelem oddsza 100:1-ről 10:1-re változott. Ezután Alberték Bulgáriát a várakozásoknak megfelelően simán, 3–1-re megverték, s következett a Szovjetunió elleni negyeddöntő. Amelyen rá sem lehetett ismerni a magyar válogatottra.

Mészöly Kálmán a Magyar Nemzetnek 2010-ben adott interjúban így emlékezett vissza a találkozóra, előzményeire és következményeire: „Elismerem, nem játszottunk jól, aminek megvolt az oka. A meccs előtt hirtelen bedobták, hogy háromszorosára emelik a prémiumot, ami többeket megzavart. Az ehhez hasonló kérdésekben amatőrök voltunk. A jutalmat előre le kell fektetni: ennyit ér a csoportkör, a negyeddöntő, és így tovább. Súlyos árat fizettünk azért a vereségért. Idehaza mindenki meg volt győződve arról, hogy bundameccs volt. Dehogyis! Akkori szóhasználattal reakciós csapatunk volt, a szovjeteket különösen meg akartuk verni. Idehaza édesanyámat a boltban, ahol mindig udvariasak voltak vele, a sor végére lökték, mondván, »a fia eladta a meccset«, engem a taxis kitett az autójából, amikor felismert, és még Latinovits Zoltán is meggyanúsított a közös fellépésünkön.”

Az egykori labdarúgó arra is kitért, hogy az 1966-os világbajnokságot magyar szemszögből két olimpiai bajnoki cím, 1964 és 1968 között rendezték meg. „Ne feledjük, ugyanebben az időszakban Lakat Károllyal két olimpiát is nyertünk. Neki miért sikerült? Az A válogatottnál ő miért nem kapta meg az esélyt? Véletlenül sem vádaskodni akarok, nemcsak kiváló csapatot, nagyszerű emberi közösséget is alkottunk. Azt is tudom, a mából visszatekintve nincs okunk szégyenkezni az akkori eredményekért. Mégsem hagy nyugodni a gondolat. Több volt a hatvanas évek válogatottjaiban” – jegyezte meg Mészöly, s bizony nem egyedül gondolja így.

A világbajnokság nélkülünk folytatódott. A házigazda Angliával főszerepben. Egyes vélemények szerint az angolok egy keserű, végül mégis szerencsés közjátéknak köszönhetően hódították el a Rimet-kupát. A szigetországi labdarúgás egyik legnagyobb alakja, Jimmy Greaves megsérült a franciák elleni utolsó csoportmeccsen. Greaves számos rekorddal büszkélkedhet, 357 találattal a mai napig ő az angol élvonal legeredményesebb játékosa, hatszoros gólkirály, a válogatottban 44 gólt szerzett – nála többet csak Bobby Charlton (49) és Gary Lineker (48) –, de a vb-n nem ment neki a játék, egy gólt sem rúgott, a sors akarta úgy, hogy megsérüljön.

Helyettese, Geoff Hurst viszont remekelt. Ő fejelte az 1–0-s győzelmet jelentő gólt az argentinok elleni negyeddöntőben – amely után Sir Alf Ramsey szövetségi kapitány megtiltotta a fiainak, hogy mezt cseréljenek az argentinokkal, akiket nemes egyszerűséggel „állatoknak” bélyegzett, mely kijelentés a mai napig terheli a két csapat viszonyát –, a döntőben pedig mesterhármassal járult hozzá a németek elleni győzelemhez. Vb-döntőben sem előtte, sem utána nem szerzett senki három gólt. A három találata közül a második a mai napig vita tárgya: benn volt, nem volt? A 2–2-es rendes játékidő után a hosszabbításban ennek különösen nagy jelentősége volt. A svájci játékvezető, Dienst megadta, majd Hurst a 120. percben bődületesen nagy góllal bebiztosította az angol győzelmet.

Az angolok akkor aligha hitték, hogy majd ötven évig nem lesz okuk az ünneplésre. S ki tudja, meddig tartanak még az aszályos évek? Mert bár az angol bajnokság a legnívósabb a világon, ugyanezt a válogatottról a legnagyobb jóindulattal sem mondhatjuk el.