Kocsis-Cake Olivio máris megtanulta a DK-tól, hogyan ne válaszoljon + videó

A Párbeszéd korábbi pártigazgatója a Mediaworks egyetlen kérdésére sem volt hajlandó válaszolni. Gyurcsány Ferenc pedig a héten elmondta az ATV-ben azt is, hogy hétfőn újabb nevet jelentenek be.

MUNKATÁRSUNKTÓL
2023. 03. 09. 16:14
KOCSIS-CAKE Olivio
Budapest, 2020. május 18. Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd képviselõje felszólal napirend elõtt az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. május 18-án. MTI/Szigetváry Zsolt Fotó: Szigetváry Zsolt
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Déri Tibor, Kocsis-Cake Olivio, Buzinkay György, Varga Ferenc. A teljesség igénye nélkül csak néhány politikus, akik az elmúlt hónapokban átigazoltak a DK-hoz. Gyurcsány Ferenc pártja a Momentumtól egészen a Jobbikig válogatás nélkül rabolja el a politikusokat. Azt követően, hogy a héten derült ki, hogy a Jobbik színeiben mandátumot szerző Varga Ferenc is a Demokratikus Koalícióban folytatja pályafutását, Gyurcsány az ATV-ben jelentette be, hogy hétfőn újabb igazolást hoznak nyilvánosságra.

Kocsis-Cake Olivio esete azért is rendhagyó, mert a Párbeszéd pártigazgatójaként hagyta ott Karácsonyékat. A politikus ráadásul egyből pozíciót is kapott, hiszen ő lett az árnyékkormány környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó árnyékkormánybiztosa. Azt azonban már most, néhány hét leforgása alatt megtanulta új pártjában, hogyan ne válaszoljon a neki feltett kérdésekre.

A Mediaworks szerette volna megtudni Kocsis-Cake Oliviotól, hogyan érzi magát a DK-ban, mit gondol arról, hogy az offshore-botrányba keveredett Ráczné Földi Judit országgyűlési képviselő lett, és hogy esetleg tud-e valamit arról, ki lesz az az átigazolt politikus, akit hétfőn jelentenek be. Kocsis-Cake Olivio azonban − úgy mint a legtöbb DK-s politikus − egyetlen kérdésre sem volt hajlandó válaszolni, helyette inkább teljesen másról beszélt.

Borítókép: Kocsis-Cake Olivio (Fotó: MTI/ Szigetváry Zsolt)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.