Játék a szavakkal
A cégadatokból az is kiderült, hogy az Estratos lényegében nem más, mint a DatAdat-cégcsoport korábbi osztrák leányvállalata, a DatAdat GmbH, amelyet nemes egyszerűséggel átneveztek. A cég tulajdonosi köre nem változott, az ügyvezető továbbra is Ficsor, és az Estratos Digital székhelye is megegyezik a jogelőd DatAdat GmbH címével. A Lunda anyacége pedig a már említett Estratos Digital.
Cikkünk megjelenése után megkérdeztük Magyar Pétert, aki bár tagadta, hogy kapcsolatban állna Bajnai Gordonékkal és a datadatos személyi körrel, ám nem tudott magyarázatot adni arra, hogy a mozgalma honlapján miért említették a két céget együttműködő partnerként.
Eltüntették a nyomokat
Eközben a cégcsoport nevében Szigetvári Viktor azt közölte, hogy sem a DatAdat Professional Kft., sem a korábbi DatAdat GmbH jogutódja nem áll üzleti viszonyban sem Magyar Péterrel, sem más, hozzá kapcsolható párttal vagy egyesülettel. Figyelemre méltó azonban, hogy említett cikkünk megjelenése után néhány órával módosult a Talpramagyarok.hu adatkezelési tájékoztatója: kikerült belőle mind a két, Bajnaiékhoz köthető vállalkozás neve, eltüntették a dokumentumból mind az Estratos Digital GmbH, mind a Lundadonate.org. nevét.
A Bajnai Gordon nevével fémjelzett DatAdat egyébként a baloldali kampányok visszatérő szereplője, lényegében a cég bonyolította le a baloldal kampányát a 2022-es országgyűlési választások idején. A cégcsoport volt a legnagyobb haszonélvezője a guruló dollároknak, közvetetten és közvetlenül több mint 1,8 milliárd forintnyi dollárt zsebeltek be.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!