– Fontos, hogy a pécsiek is tisztában legyenek azzal, hogy a város romokban hever. Szeretném, ha a belváros visszanyerné egykori fényét, de nem várhatunk ölbe tett kézzel arra, hogy majd valaki rendet tesz és megoldja a problémákat – mondta Marsalkó Péter fotóművész, a pécsi belváros önkormányzati képviselője. Szerinte a városközpontot kutyapiszok, hányás és igénytelenség jellemzi.
A pécsi lokálpatrióta, ismert fotóművész az Összefogás Pécsért Egyesület képviselőjeként a belvárosi körzetben nyert mandátumot júniusban, és azóta igyekszik egyre erőteljesebben kiállni az választókerületéért. Marsalkó Péter az idei esztendőt egy kemény poszttal indította, miután a belváros egyik patinás épületének, az életveszélyessé vált Király utcai Vasváry-háznak a kapuját nyitva találta, odabent szeméttel – írja a Baranya vármegyei hírportál.
„A pécsieknek joguk van számonkérni a városvezetést és tájékoztatást kérni, hogy mi zajlik a belvárosban és milyen tervek vannak a belvárossal, a volt Bóbita Bábszínházzal, a Nick-tömbbel. A Vasváry-ház kapcsán is annyit lehet tudni, hogy életveszélyessé vált, ezért kiürítették, de az önkormányzat terveiről semmi konkrétum nem derült ki. Ez a hanyagság felháborító” – írta a képviselő.
Pécs jövője improvizáción alapul
Marsalkó Péter szerint elengedhetetlen lenne egy világos, jól meghatározott jövőképet felvázoló terv, amely a 2025-ös évre és a következő évek feladataira is részletesen kitérne. Jelenleg ugyanis a város jövője csupán improvizációkon alapul, miközben szükség lenne egy határozott stratégiára, hiszen Pécs újjáépítésére van szükség, és 2025-nek kellene elhoznia ennek a korszaknak a kezdetét.
A belvárosi lokálpatrióta közösségnek kell mozgalmat indítania, hiszen mi, pécsiek vagyunk azok, akik segíthetnek.
– Ma a belváros tele van kutyapiszokkal és hányással, és ezen a gondatlanságon változtatni kell, mert nem lehet ilyen elhanyagolt, koszos környezetben jövőt biztosítani a fiatalok számára – mondta. Hozzátette, hogy egy olyan új szellemiséget kellene létrehozni Pécsen, amelyet bármely olasz, spanyol vagy osztrák kisvárosban is tapasztalhatunk. Szerinte Pécsen ma csupán mértéktelenül használják a várost, de senki sem hajlandó újítani, felújítani.
Ha egy család nem tatarozza a házát, előbb-utóbb romossá válik
– mutatott rá a képviselő.