Egyre nagyobb bajban van Magyar Péter, folyamatosan csökken az érdeklődés iránta és a pártja iránt is. Ennek újabb bizonyítéka, hogy lapunk információi szerint a buszok felét lemondták, amelyekkel a Tisza Párt március 15-i rendezvényére utaztatták volna a szimpatizánsokat.
Tegnap Bohár Dániel riporter a közösségi oldalán is megosztott egy képet, amely szerint a tömeges lemondások miatt kilenc hely felszabadult a Pécsről induló buszon, amivel a szimpatizánsokat utaztatnák, hogy a helyszínen hallgassák meg Magyar Péter beszédét.
Óriási a baj a Tiszánál!
– írta a bejegyzéshez Bohár Dániel.
A Tisza Párt Talpra Magyarok telekocsicsoportja tele van olyan bejegyzésekkel, amelyekkel próbálnak résztvevőket toborozni a megmaradt buszokra, kevés sikerrel.
Lapunk már beszámolt róla, hogy Magyar Péter országjárása is döcög, egyre kevesebben vannak a rendezvényein. Az országjárást bemutató felvételeken az látható, hogy
az esztergomi, a békéscsabai és a gyulai rendezvényét is egy kis utcában tartotta Magyar Péter, ahol néhány száz ember is nagy tömegnek tűnik.
Neszmélyen, Ácson és Hódmezővásárhelyen napközben tartotta a rendezvényét, így hétköznap lévén nem meglepő, hogy a munkából kevesen fognak elrohanni, hogy a pártvezető monológját hallgassák.
Magyar Péter országjárásának most lényegesen kisebb a visszhangja, mint egy évvel korábban volt
– mondta korábban a lapunknak Deák Dániel.