Farkas Dezső távozása miatt legalább 15 Tisza-sziget már jelezte a Tisza Párt vezetőségének: követik őt, és elhagyják a pártot – írja az Index. Mint arról a Magyar Nemzet már beszámolt, hétfő reggel Farkas Dezső közösségi oldalán bejelentette: „hosszú és mély vívódás után úgy kellett döntenem, hogy a szeretett politikai közösségemben uralkodó belső viszonyok miatt a közösségemet elhagyom. A mai napon beadtam azonnali hatályú felmondásomat.” Mint írta, egy új politikai közösség létrehozásán fog dolgozni.
A politikus kilépése kapcsán több politikai elemző is kifejtette a véleményét. Talabér Krisztián, a Nézőpont Intézet elemzője szerint Farkas Dezső volt az egyetlen ember, aki Magyar Péter „one man show-ját” országos szinten is láthatóvá tette. Szerinte a párt népszavazási kezdeményezése eleve nehézkesen indult, de most már kudarcra van ítélve. Rámutatott:
a lebonyolítást a Tisza-szigetek végezték volna, de mivel Farkas Dezső volt a koordinátoruk, az akció szervezetlen marad. Ennél rosszabb kezdetet keresve sem találhattak volna.
Nagy Attila Tibor politikai elemző is megosztotta a véleményét az esetről közösségi oldalán. Szerinte Farkas Dezső mai kilépése azt is jelenti, hogy egyelőre nem sikerül kellően stabilizálni a Tisza Párt belső szervezetét. Mint írta, Farkas Dezső a Tisza Szigetek koordinálásáért lett volna felelős, nemrég tért emiatt vissza, és meghökkentően gyorsan távozott. „Most Tóth Péter kampányfőnök nyakába szakad a feladat, és mire találnak Farkas helyébe valakit, addig újabb értékes idő telik el” – fogalmazott. A baloldali elemző szerint figyelemreméltó, hogy
Farkas Dezső pont a Magyar Péter-féle konzultáció, kitelepülés első napját választotta a távozásra.