Az LMP frakciójából nemrégiben távozott Csárdi Antal baloldali országgyűlési képviselő a közösségi oldalán adott hangot nemtetszésének. A politikus szerint
Selmeczi Gabriella és a KDNP frakciójának javaslata 35 évvel veti vissza hazánkban a demokratikus jogokat, melyet a már sajnos jól megszokott, kizárólag propagandacélra használt gyermekvédelmi köntösbe öltöztettek.
– A pride szervezésének megtiltása és a résztvevők bírságolásának törvénybe iktatása egy ostoba erőpolitika, hiszen még a kormánypárti politikusok sem gondolhatják komolyan, hogy kisebb lesz az LMBTQ-közösség azért, mert egy törvény erről rendelkezik – érvelt Csárdi, aki szerint a történelem már bebizonyította, hogy ez nem így működik.
Mint azt a Magyar Nemzet is megírta,
a módosítás célja a gyülekezési jogról szóló törvény kiegészítése azzal, hogy tilos az olyan gyűlés megtartása, amely a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért.
A frissen benyújtott javaslat szerint a jövőben szabálysértést követ el, aki a gyülekezési hatóságot félrevezetve tiltott gyűlést tart meg, illetve ilyen gyűlésen – a rendőrségnek a gyűlés helyszínén megtett, a gyűlés tilalmazott jellegéről való kifejezett tájékoztatása ellenére – részt vesz. Azt is meghatározták a kormánypárti beterjesztők, hogy
a kiszabott pénzbírságot nem lehet közérdekű munkával vagy szabálysértési elzárással kiváltani, és az így befolyt összeget a gyermekvédelem céljaira kell fordítani.
Ráadásul a rendőrség arcfelismerő szoftvert is használhat a résztvevők beazonosítására, és a szabálysértésért pénzbírságot szabhat ki. Mindez nem tetszik Csárdi Antalnak, aki szerint amennyiben az Országgyűlés megszavazza a módosítást, akkor bármilyen szabálysértés esetén igénybe vehető az arcképelemző tevékenység. – Önöknek mi jut eszükbe erről? – teszi fel a kérdést a politikus.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!