– Az ellenzéki oldal két vezető pártja, a DK és a Momentum is értékelték 2019-et, egy-egy markáns üzenettel: Gyurcsányék szerint a magyarok jövője az Európai Egyesült Államokban van, Fekete-Győr András pedig biztos benne, hogy a Momentum vezetésével új kormány fejezi be ezt az évtizedet. Ez lenne a jövő?
– Azt majd a magyarok eldöntik, és csodálkoznék, ha a fenti forgatókönyvet választanák. Nemcsak a szemkilövető személye miatt, hanem azért is, mert az Európai Egyesült Államok létrejötte nagyobb bizonytalanságot hozna a magyaroknak. Azzal járna ugyanis, hogy nem mi döntenénk az alapvető kérdésekről: a bérekről, a nyugdíjakról, az adókról és ami épp ennyire fontos: arról, hogy kiket engedünk be a saját országunkba. Aki pedig a Momentum valódi terveire kíváncsi, lapozza csak fel a programjukat. Van benne egy rakás SZDSZ-es időket idéző javaslat. Például magasabb társasági adó és magasabb jövedelemadókulcsok, amelyek alapján jövőre egy átlaghoz közeli fizetéssel rendelkező budapesti 25 százalékot adózna a mostani 15 százalék helyett. Hát, nem túl vonzó javaslat.
– Közben Gyurcsány Ferenc meghatározta az ellenzék feladatát 2022-re: egy ellenzéki lista, közös miniszterelnök-jelölt. Úgy tűnik, nem bízzák a véletlenre.
– Ez is mutatja, hogy nem az ország ügyei járnak a fejükben, hanem a megszerezhető zsákmány. Csak pár nap telt el az új évből, de Gyurcsány máris toborozza a 2022-es választási listáját, megindult az ellenzéki ötletfarsang. Lehet, hogy kiküldtek pár fiatalt a színpadra, de valójában egy mákszemnyit sem változtak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!