Elvitte a metróhuzat
Azon kesereg Bősz Anett főpolgármester-helyettes, hogy főnökét leszámítva senki sem köszöntötte nyilvánosan hetvenedik születésnapján Demszky Gábort.
Azon kesereg Bősz Anett főpolgármester-helyettes, hogy főnökét leszámítva senki sem köszöntötte nyilvánosan hetvenedik születésnapján Demszky Gábort.
Az ifjú Majtényi is tagja volt a vörös kokárdás tüntetést szervező Demszky-féle maoista körnek.
Egyre több 2010 előtti politikus tűnik fel Dobrev Klára környezetében. Mindeközben Dobrev Klára és Márki-Zay Péter kölcsönösen vádolják egymást azzal, hogy lejárató kampányt folytat a másik ellen.
Szüksége is van rá.
A XII. kerületi turulszobrot találta a legalkalmasabbnak Ács Dániel, a 444.hu munkatársa, hogy fejet hajtson a holokauszt idei emléknapján.
A főpolgármester több mint nyolcmilliárd forint bevételt remél hetvenkét, fővárosi tulajdonban lévő ingatlan kiértékesítéséből.
Gy. Németh Erzsébet, a DK főpolgármester-helyettese és pártjának kerületi polgármesterei nem szavazták meg Tarlós kitüntetését.
A legutóbbi OLAF-jelentésből citált bírságokat zömmel a 4-es metró gyanús ügyletei miatt szabták ki hazánkra.
Gyurcsány már akkor közölte, hogy nem ő áll a SZFE-s diákok akciója mögött, amikor még nem kérdezte ezt tőle senki.
A paneltömb előkertjeit a helyi önkormányzat ültette be és csinosította ki 44,4 millió forintért.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Levél az ukrán népnek című petíció aláírói szemérmetlen nyíltsággal adták a világ tudtára, ők ukrán propagandisták.
Korábban arról beszélt, hogy Spanyolországban szeretne futballozni, egyelőre a Közel-Keleten folytatja világjárását.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.