Dobrev panoptikuma

Egyfajta erődemonstrációként közzétette nem DK-s támogatói névsorát Dobrev Klára. A lista joggal nevezhető a 2010 előtti világ panoptikumának, hiszen számos MSZP-s politikus mellett szerepel rajta Kuncze Gábor, az SZDSZ egykori elnöke, Demszky Gábor volt SZDSZ-es főpolgármester, Göncz Kinga, a Medgyessy-kormány minisztere, Göncz Árpád lánya, vagy éppen Juszt László újságíró. Dobrev egyvalakit, éppen legfőbb támogatóját azonban nem említette: Gyurcsány Ferencet. Mindeközben Dobrev Klára és Márki-Zay Péter kölcsönösen vádolják egymást azzal, hogy lejárató kampányt folytat a másik ellen.

Bákonyi Ádám
2021. 10. 13. 5:45
Forrás: DOBREV KLÁRA FACEBOOK OLDALA
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ki, kit járat le?

Mindeközben Dobrev Klára és Márki-Zay Péter kölcsönösen vádolják egymást azzal, hogy lejárató kampányt folytat a másik ellen, ezzel pedig a baloldali összefogás sikerét  kockáztatja. A DK miniszterelnök-jelöltje szerint az előválasztás első fordulójában és az azt megelőző kampányban egy nagyon tisztességes versengést láthattunk a pártoktól és a jelöltektől, és bár „volt odamondogatás”, az mégsem lépte túl a demokratikus verseny határait. – Ezt a tisztességes versengést a második forduló kezdetére Márki-Zay Péter alig pár nap alatt Trump-típusú élet-halál harccá változtatta. Megjelent a gyűlölködés, a hazug lejáratókampány, a hazaárulózás. 

– Ez a kampány már nemcsak engem próbál lejáratni – az nem igazán zavarna –, hanem szétveri az ellenzéki összefogást is, ami épp a jövő évi győzelem garanciája lehetne

– mondta Dobrev Klára. Szerinte ez a viselkedés ma az ellenzéki összefogásra leselkedő legnagyobb veszély. – Aki ezt csinálja, az nemhogy áprilisig, de még decemberig sem fogja tudni egyben tartani az ellenzéki összefogást – jelentette ki. 

– Az összefogás sikere érdekében Dobrev Klára fejezze be a lejáratókampányát, és ne állítson valótlanságokat – reagált Márki-Zay Péter közösségi oldalán. Mint írta, „végtelenül méltatlannak tartom Dobrev Klára eddig sikeresen felépített kampányához azt a hazug gyűlöletkampányt, amelyet most folytat ellenem a sajtó és a közösségi média felületein”.  – A hazug támadássorozattal, amely immár a legszűkebb családi és magánéletemet, feleségemet és gyermekeimet sem kíméli, 

a DK kampánycsapata valójában arról a hírről akarja elterelni a figyelmet, hogy a tegnapi napon egy újabb komoly közvélemény-kutatás bizonyította, hogy ha az ellenzék az én jelöltségemmel indul Orbán Viktor ellen, akkor együtt győzni tudunk,

ha azonban Dobrev Klára lesz a közös jelölt, Orbán maradna a miniszterelnök – fogalmazott Márki-Zay.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.