Ferenc ott se volt

A hatékony mozgalmi munka alapja a konspiráció. Egy vezető szerepre törő elvtárs mindenekelőtt alapos gyakorlatot szerez titkos találkozók szervezésében. Ennek lényege a nevében rejlik, vagyis a résztvevőkön kívül nem tud róla senki. Hasznos, ha a szeánsz napirendjét sem írjuk ki a közösségi oldalra, ilyet csak nem normális mozgalmár tesz. Nekünk elvtársakból is sajnos csak a legsilányabbak jutottak.

Itt van mindjárt Gyurcsány, aki saját bevallása szerint is „lotya” szájú, így már akkor közölte, hogy nem ő áll a színművészetis diákok egyetemfoglaló akciója mögött, amikor még nem kérdezte ezt tőle senki. Érvelésével, ami az elhatárolódását volt hivatott alátámasztani, gyakorlatilag beismerő vallomást tett. „Ha ezek az egyetemisták jól teszik a dolgukat, akkor példát és erőt mutatnak mindenkinek, hogy nem kell tűrni. Ha értik, hogy mennyi embernek adnak most reményt, akkor ők is reményt adnak a többieknek. Reményt, hogy nemcsak saját egyetemük, hanem a haza, mindannyiunk otthona is fontos. Hogy a küzdelem mára nemcsak az egyetemért folyik, hanem egy szabad Magyarországért.”

Nem más ez, mint az unásig ismert balliberális mantra a fideszes rab­iga alatt nyögő rezsimsöprők vágyvezérelt politikai credójából, amivel egy csapásra ellenzéki balhévá silányította a bukott miniszterelnök a diá­kok amúgy is átgondolatlan ellenállását a tanévkezdéssel szemben. Dermesztő, ahogyan az Európai Egyesült Államok leghangosabb híve szájára veszi a hazát abban az összefüggésben, hogy azt ő védené a lázadó diákok segítségével a nemzeti oldallal szemben. A döbbenetet csak fokozta az SZDSZ-kripta fedelének ismételt félrecsúszása, és olyan lebegő rémalakok megjelenése a demonstráló ifjak körül, mint Demszky Gábor és ­Bauer Tamás. Utóbbi egyenesen azt találta mondani, hogy az államtól, a kormánytól való szabadságról szól a színművészeti egyetem tanárainak és diákjainak megejtő szépségű szabadságharca. Aminek nem mellesleg egyik fő követelése, hogy az állam ne vonulhasson ki teljesen a színészképzésből. Mert a pénz az kell! A Bangóné–Kunhalmi és a Hadházy–Szél duók kiállása már csak hab volt a tortán. Mint ahogy nem maradt el a nemzetközi hálózatok riasztása sem, ami miatt olyanok is a nyilvános aggódás pózába vágták magukat, akiknek kevesebb ­dunsztjuk van az egyetem átszervezéséről, mint a tüntető diákoknak. De a java még csak ezután következett.

Elterjedt a sajtóban a hír, hogy a csepűrágó-forradalom élére penderült fénylő csóvájú ideológiai üstökös, a moslékkoalíció önjelölt vezére, a mi Ferink titokban egyeztet az egyetemfoglalók hangadóival olyan zsenik társaságában, mint Karácsony Gergely és Alföldi Róbert. Ekkor Gyurcsány már a nagyon is konkrét kérdésre azt bírta mondani: „Az érintett urakkal vagy soha, egyikükkel hónapokkal ezelőtt, a főpolgármester úrral pedig hetekkel ezelőtt találkoztam utoljára.” Az őszödi böszme szájából persze egy fél országnak azt jelentik ezek a szavak, hogy nagyon is találkoztak. Így hát a tagadással lelepleződött szervezkedés nem nyerte vissza titkosságát, inkább olyan benyomást kelt, mint amikor idő előtt gördül föl a függöny, és a nézők megpillantják a félig átöltözött színészek között szaladgáló díszletmunkásokat.

Kétséges, hogy ezek után bekövetkezik-e a remélt nagy össznépi katarzis. A helyzet viszont kétségkívül drámai. A régi rend már nem, az új még nem működik. Akár nagy dolgok is születhetnének, mint nagy időkben szokás. Ahhoz azonban az ellenállók oldalán is nagy formátumú, hiteles alakításokra képes aktorokra volna szükség. Ennek hiányában mindenki jobban járna, ha szép csendesen elkezdődne a tanév az SZFE-n is.