Összellenzéki rémhírportál

Korábbi szocialista politikusok, Gyurcsány Ferenc kipróbált emberei és a liberális Együtt kommunikációs csapatának tagja is megtalálhatók az Ezalényeg.hu internetes ellenzéki álhírportál környékén. Az oldal nemrég közzétette, hogy Zentai András felel a tartalomért főszerkesztőként. Zentai a Gyurcsány- és Bajnai-féle Miniszterelnöki Hivatalból – egy rövid kitérővel – a Bajnai által életre hívott Együttben dolgozott, majd saját vállalkozásba kezdett, mielőtt a rémhírportál főszerkesztői pozíciójába került volna.

2020. 04. 22. 6:05
Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A portál felelős kiadója a budapesti Dohány utcában bejegyzett Oraculum 2020 Kft. A cég tulajdonosa és ügyvezetője Páva Zoltán, aki a volt MSZP-s komlói polgármester és országgyűlési képviselő, idősebb Páva Zoltán fia. A Magyar Nemzet már korábban megírta: a Páva családdal a Gyurcsány–Bajnai-kormányok igen bőkezűek voltak. Ifjabb Páva Zoltán 2008 és 2010 között a Miniszterelnöki Hivatal tanácsadója volt. Egyik cége, a Medich-Technik Bt. csaknem ötmillió forintot kapott szaktanácsadói tevékenységéért 2008-ban.

Lapunknak az MSZP tagadta, hogy ők működtetnék az oldalt, ám több jel is arra utal, hogy ez afféle összellenzéki projekt. Az MSZP mellett Gyurcsány Ferenc pártjának tagjai, és a volt miniszterelnök levitézlett káderei által működtetett Datadat Kft. is felbukkan az Ezalényeg.hu környékén. Amellett, hogy az álhírgyár a Datadat által alkotott chatbotot használ, az oldal Adatvédelem menüpontja alatt található szöveg egyes mondatai megegyeznek olyan oldalak adatvédelmi tájékoztatóinak szövegével, amelyeken bevallottan a Datadat Kft. az adatkezelő. Ilyen oldalak például a Böcskei Balázshoz köthető Idea Intézet, a Gulyás Márton-féle Partizán egyik oldala, de például a Czeglédy Csabát sorai­ban tudó Éljen Szombathely Egyesület is idetartozik.

A volt balliberális kormányfők köreiből dezinformálják az olvasókat
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az MSZP-s hátterű tulajdonos és a DK-közeli háttéremberek mellett más is utal arra, hogy ez a projekt az ellenzéki összefogás terméke: az oldal főszerkesztője, Zentai András, az Együtt korábbi kommunikációs csapatának tagja. Zentai 2008-ban került az akkori MSZP-s Miniszterelnöki Hivatalba – Páva Zoltán tulajdonoshoz hasonlóan –, ahol médiaelemzőként két évig dolgozott. Zentai ezután ugyanilyen munkakörben tevékenykedett az Observer Budapestnél, majd ismét a politika világában kötött ki: kommunikációs munkatársként dolgozott a Bajnai-féle Haza és Haladás Alapítványnál, majd a Szigetvári Viktor és Juhász Péter nevével fémjelzett Együttnél.

Szigetvári és Zentai jól ismerheti egymást. Előbbi éveken keresztül vezette az Együttet, innen eredhet a bizalmi viszony Zentaival. Az Ezalényeg.hu jelenleg a Datadat Kft. szolgáltatásait használja, amelyben a cégadatok alapján Szigetvári Viktor is érdekelt.

Zentai András 2016-ban hagyta ott az Együttet, saját vállalkozást alapított Mondatmanufaktúra néven. A kommunikációs szakember bemutatkozása szerint elsősorban marketinggel foglalkozik; „szövegíró és tartalomszerkesztő vagyok” – írta magáról, hozzátéve, hogy a közösségimédia-menedzseri feladatok sem állnak távol tőle. Arról sajnos nem írt bemutatkozásában, hogy az Ezalényeg.hu-s tapasztalatok alapján a hírhamisításban is kiemelkedően tud teljesíteni. Honlapján azért nem szerénykedik: egyszemélyes reklámügynökségnek titulálja magát. A Mondatmanufaktúrát a közelmúltig egyéni vállalkozóként csinálta, ám az Ezalényeg.hu szerkesztése bejöhetett neki anyagilag, mivel 2020. január 2-án megalapította a Mondatmanufaktúra Tartalomműhely Bt.-t.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.