A legfontosabb szabályok az egér választásánál
Az első és legfontosabb szabály, hogy mindenképpen igyekezzünk élőben is kipróbálni a kinézett, megvásárlásra szánt modellt. Egyszerűen vannak olyan dolgok, amelyeket a szikár technológiai specifikációkból nem tudhatunk meg.
Ez utóbbira különösen érdemes odafigyelni, hiszen ha egy olyan perifériát vagyunk kénytelenek használni, amely „nem esik jól” a kéznek, terheli azt, vagy természetellenes szögbe kényszeríti az ujjakat, akár komoly ízületi problémákat is okozhat. És persze az sem mellékes, hogy előfordulhat, hogy napi nyolc-tíz órán keresztül egérhez van láncolva az ember, tehát nem mindegy, hogy hogyan telik ez az idő.
Emellett szintén nagyon lényeges, hogy próbáljunk mindig valahogy valamilyen egérpaddal dolgozni. Ez pár száz forintos tétel, de sokkal-sokkal pontosabbá teheti a vezérlést, egy egér életciklusára is jó hatással van, magyarul később romlik el a masina. Ráadásul a csuklót is kíméli, ami szintén nem lényegtelen szempont.
Kialakítás
A tradicionális felépítésű modellek mellett találhatók úgynevezett hanyattegerek is. Ezeknél egy nagy görgővel kell irányítani a kurzort, ami egyesek szerint kényelmesebb, mint a hagyományos tologatós megoldás. Viszont ez a módszer csak általános használatra, illetve irodai alkalmazások futtatása során jöhet szóba. A játékhoz nagyon lassú, a precíz tervező szoftverekhez pedig nem elég pontos.
A hagyományos egerek között vannak jobb- és balkezesek számára szánt darabok, illetve totálisan szimmetrikusak, amelyek mindenki által egyaránt használhatók. Ennek a vásárlás előtt érdemes alaposan utánanézni, nehogy a doboz kibontása után döbbenjen rá valaki, hogy használhatatlan terméket szerzett.
Súly és méret
Érdemes figyelmet fordítani a súlyra is, hiszen akadnak kifejezetten súlyos darabok is. Ezeket pedig egy gyengébb felhasználó, tehát például egy törékeny hölgy vagy gyerek nem tudja annyira komfortosan használni.
A méret szintén érdekes kérdés. Az apró, miniegerek értelemszerűen nagyon jól hordozhatók, ami ha tárgyalásra kell menni ügyfélhez, vagy csak a nyaralásnál kincset érhet. Viszont az is tény, hogy ezek hosszú távon nem használhatók normálisan. Kifejezetten komoly kényelmi kompromisszumok megkötésére késztethetik a felhasználókat, amit mindenképpen érdemes elkerülni.