Minden, amit az Ügyfélkapu+ szolgáltatásról tudni kell + videó
Az Ügyfélkaput január 16-tól már nem lehet elérni a jelenleg használt módon.
Az Ügyfélkaput január 16-tól már nem lehet elérni a jelenleg használt módon.
Az elkövetők ravasz módszert alkalmaztak.
Alig ért véget a nyár, még el sem kezdtek potyogni a levelek, de már képünkbe tolták az első halloweenes, sőt karácsonyi reklámokat.
Sose félj a gyűrődéstől, mondták a régi öregek, az adja a legjobb ötleteket.
Az iskolai számítógépek múltjáról rendez kiállítást az Informatika Történeti Múzeum.
Az ilyen típusú visszaéléseket odafigyeléssel ki lehet szűrni.
A Microsoft le is rántotta róla a leplet.
A több mint hetven éve Párizsban élő és halálig alkotó médiaművész csütörtökön halt meg.
Neumann János lánya, tudóstársai és tanítványai visszaemlékezéseivel mutatja be a magyar matematikus lángelme pályafutását A legpompásabb emberi elme című dokumentumfilm.
A Gartner piackutató szerint több mint négy százalékkal csökken a globális kereslet a PC-k, tabletek és mobilok piacán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A jemeni húszi lázadók nagy valószínűséggel először vetettek be kazettás töltetű rakétát Izrael ellen – közölte vasárnap az izraeli légierő egy két nappal korábbi támadásra utalva.
A Tisza Párt ifjúsági tagozatává silányult Momentum egykori elnöke Ukrajnát már nagyon az EU-ban látná.
Ukrajna immár nyíltan zsarolja hazánkat létfontosságú energiabeszerzési útvonalának elvágásával, ha továbbra sem támogatja uniós csatlakozását – jelentette ki Magyar Levente.
Washington gazdasági kényszert alkalmaz, de egyben lehetőséget is kínál Oroszországnak.
Somfalvi Bence nem értette, miért állította ki őt a bíró, a videót nézve azt nem érteni, hogy mit nem értett a brutális játékos.
A lekvár tette el a nagymamát Nagy-Britanniában.
Az idei margitszigeti koncertre egy különleges sztárvendég is érkezik.
Mi lesz, ha akad majd egy szülő, aki nem viseli el tovább ezeket, és megkeresi az elkövetőket egy jó hatlövetűvel?
Somfalvi Bence nem értette, miért állította ki őt a bíró, a videót nézve azt nem érteni, hogy mit nem értett a brutális játékos.
A lekvár tette el a nagymamát Nagy-Britanniában.
Az idei margitszigeti koncertre egy különleges sztárvendég is érkezik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.