Alig ért véget a nyár, még el sem kezdtek potyogni a levelek, de már képünkbe tolták az első halloweenes, sőt karácsonyi reklámokat. Leárazás, megaakció, kihagyhatatlan szenzáció és így tovább. A szokásos duma. Mihelyt becsengettek az iskolákban, némely kirakatba karácsonyfát állított az élelmes kereskedő. Szeptemberben! Hiszen föl kell készülni már most, azonnal, el kell kezdeni bevásárolni, különben kimaradunk, lemaradunk, a többiek elhappolnak mindent előlünk. Legjobb, ha IFA-val indulunk bevásárlókörútra, különben éhen vész, illetőleg ajándék nélkül marad a család szenteste.
Ez fogyasztói korunk alapélménye. A hiányérzet. Folyton azt próbálják elhitetni velünk, hogy ha nem sietünk, lemaradunk valamiről. Agylágyító műsorokról, bulvárhírekről, vacak tárgyakról, ételnek mondott élelmiszeripari hulladékokról. Ha nem vagy résen, nem nézed, nem vásárolod, amit a reklám előír, akkor kevesebb leszel, mint a többiek. Nem leszel olyan menő. Teszem azt: ha hasonlítani akarsz a zöld hajú, 15 évesekre gerjedő tramplira ott a Viasat3-on, akkor okvetlenül szöcskeliszttel indítsd a napot, és műhússal zárd. És férfi létedre hordj szoknyát meg magassarkút.
Annak hiányzik a leginkább valami, aki üres. Akinek nincs, ami kitöltse az életét. A Teremtőben nem hisz, családja nincs, vagy ha mégis, utálja az egészet, a hazájára pedig köp. Mivel lehet telepakolni egy ilyen üres lélekputtonyt? Például fölösleges kacatokkal. A fogyasztói társadalmaknak fogyasztózombikra van szükségük. Minél üresebbek az alanyok, annál jobb: annál több szemetet lehet velük megvetetni.
Fura. Az átkosban is folyton hiányérzetük volt a népeknek. De főleg azért, mert munka után alig lehetett kenyeret, tejet kapni a boltban, a változatosság jegyében pedig kétféle – kukoricadarás – sör közül választhattak. Viszont (az elvtársakat leszámítva) másnak sem volt többje, nagyjából mindenki ugyanazon a kispolgári szinten vegetált. Akkor a Nyugatot kellett irigyelni. Ma meg? Mindenkit. Már nemcsak a Nyugatot, hanem az alsó szomszédot is, mert neki eggyel újabb szaunája van, a szemközti Bélának pedig jakuzzija, hogy fulladna bele. A 444 és a Telex szerint Romániát is irigyelni kell, mert fényévekkel megelőztek minket mindenben. Sőt, egyes hírharsonák szerint már Ukrajna is előttünk jár: minőségibb a demokráciájuk a miénknél. Aki elég hülye, el is hiszi.
Irigység és folytonos hiányérzet – ezek a fogyasztói zombizmus legfőbb ismérvei. „Irigykedem, tehát vagyok.” Arra próbálnak minket rávenni, hogy mindig elégedetlenkedjünk, soha semmit ne érezzünk elég szépnek, jónak. A már-már vallási szintre emelt mindenszarizmusban nem a hit, hanem a vásárlás által üdvözülhetünk. Boldogabbak ugyan nem leszünk, hiába ígéri azt a reklámban fülig érő mosollyal valamelyik celeb (aki maga három pszichiáterhez jár, hogy elviselje önnön ürességét), de legalább úgy érezhetjük, a sok bóvli bespájzolásával némileg közelítettünk irigységünk tárgyaihoz.
A reklámok elől elugrani sem lehet. Bemásznak az életünkbe. Ha kidobod az ablakon a tévét, fölgyújtod a számítógépet, megtaposod a mobiltelefont, akkor a megafonos autó harsogja bele a vasárnap délutáni pihenésedbe a szipi-szuper karácsonyi leárazások örömhírét (Jézus születése helyett). És repülővel húzott molinón adják tudtodra, hol lesznek amerikanizált halloweeni ijesztgetések. Mindenszentek és halottak napja helyett halálkultusz van meg zombijelmez. Meg „vicces hajpánt férgekkel és kukacokkal” (1029 forintért). Továbbá fejpánt, ami úgy néz ki, mintha a koponyádat kettévágta volna egy hentesbárd (potom 1490 forintért). Mondjuk ez utóbbi legalább tényleg korhű.
Borítókép: Reklámok. Illusztráció (Fotó: Pexels.com)
