idezojelek

Ígéretorgia a Tiszától

Attól még nem lesz népszerű egy párt vagy egy politikus, mert különböző, külföldről patronált és kistafírozott cégek egybehangzóan azt állítják.

Megyeri Dávid avatarja
Megyeri Dávid
Cikk kép: undefined
Fotó: Hatlaczki Balázs/MW

Most már teljesen bizonyosra vehető, hogy a pártnak nevezett Tisza-szekta felkenetlen führere látta, illetve ismeri azokat a balos közvélemény-kutatási adatokat, amelyek szerint a Tisza nem árad, hanem egyre intenzívebben apad. 

Mi már eddig is figyelmeztettük a Magyar Pétert eufóriásan félistenként ünneplő, reményfüggő szimpatizánsokat, hogy a vágyak nem helyettesítik a valóságot.

Magyarán: attól még nem lesz népszerű egy párt vagy egy politikus, mert különböző külföldről patronált és kistafírozott cégek egybehangzóan azt állítják, hogy a lakosság felé irányuló rokonszenve az egeket verdesi. Igaz, meglehetősen sok embert lehet befolyásolni azzal, hogy trendinek, a mindenhatónak beállított nyugati globalista baloldal által támogatottnak kiáltják ki az illetőt és alakulatát – de korántsem eleget.
Magyar Péter pannonhalmi beszéde, illetve újonnan meghirdetett tíz pontja illusztrálja, hogy a szektavezér, illetve inkább a mögötte álló finanszírozók kénytelenek voltak érzékelni a felmérésekből: az eszeveszett durva hang, vérszomjas fenyegetőzés önmagában édeskevés, nem helyettesíti a politikai programot. 

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szóltak is a gazdák az acsargó, mindenkit a börtönbe vezető úttal kecsegtető Peti nemzetvezetőnek, fogja vissza magát, mert csúfos vége lesz a nagy irgum-burgumos gyűlöletprojektnek. Így hát megszületett ez a tízpontos, a Professzorok Batthyány Köre 2005-ös tervének nevét plagizálva Szent István-tervnek elnevezett ígérethalmaz, ami leginkább a csodákat ígérgető kommunista választási programokra emlékeztet. Péter testvér az új szavazócsalogató vonalnak megfelelően nem is szidta beszédében – tőle példátlan módon – név szerint említve sem a miniszterelnököt, sem a Fideszt. Sokan azt hihették, megártott neki a nap, amiért ennyire jámborra veszi a figurát. 

Pedig felesleges dolog volt ijedezniük oly nagyon, a vezér változatlanul megpróbálta a siralom völgyeként beállítani Magyarországot, csak a fókuszt áthelyezte a tejjel-mézzel folyó Kánaán felfestésére.

Így megtudhatta a lila ígéretzuhatagokra fogékony tiszás publikum, hogy megállítja a népességfogyást, az uralkodása alatt egészségesebb és hosszabb lesz az élet, stoptáblát mutat az állítólagos tömeges elvándorlásnak, vezényszóra ózondús hegyi levegőt produkál mindenütt, a gúzsba kötött, rabságban sínylődő önkormányzatoknak visszaadja a szabadságukat és az elkobzott forrásaikat. Továbbá a baloldal által eleddig hisztérikusan fúrt szuperkórházakkal lesz telehintve az ország, az oktatásban pedig a kormány által igen komoly béremelésekkel megalázni próbált tanárok ismét megbecsült tagjai lehetnek épülő liberális társadalmunknak. Bűnös módon nyilván kihagytunk pár fontos elemet a tiszás légvárprojektből, de talán nem kisebbítjük a program kolosszális horderejét, ha azt mondjuk: minden benne van, mi a baloldalnak mindent elhívő szem-szájnak ingere.

Van azonban ezzel az ígéretorgiával egy kis bibi: úgy néz ki az egész kavalkádból, mintha ő is a kormány programját támogatná és agitálna mellette. 

Hisz az egészségügy, oktatás fejlesztésén, dolgozóinak fizetésemelésén keresztül a környezetvédelmi szempontok előtérbe helyezésén át az önkormányzatok megerősítéséig olyan elemeket zenésített meg, amelyekben az Orbán-kormány folyamatosan mutatja fel az eredményeket, fogadva a nemzetközi elismeréseket.
Baljós jel viszont, hogy az úgymond orosz energiafüggőséget meg akarná szüntetni. Ez ugyanis azt jelenti, hogy az olcsó gáznak, ezért a rezsicsökkentésnek lőnének, az árak az egekbe emelkednének, s az infláció elszabadulna. Van-e épeszű ember hazánkban, aki tényleg ezt akarja?
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

A sokszínűség idiótái

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Jókai Mór megpihen

Gajdics Ottó avatarja
Gajdics Ottó

A hazug, uszító propagandáról

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Harmincöt éve volt a rendszerváltás

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.