Az orosz–ukrán háború kitörése óta látszik a szándék az orosz kultúra eltörlésére Ukrajnában és a nyugati országokban is. Mintha a konfliktus alkalom lenne az oroszok eltüntetésére az emberiség kultúrájának sokszínű szőtteséből. Hasonlóan, mint ahogy a woke-fanatikusok gondolják átírni a múltat szobrok ledöntésével vagy utcák átkeresztelésével.
Kérdezhetnénk: mi értelme ennek? Ki hiheti, hogy ezt bármiféle grémium döntése elrendezheti? Hogy hirtelen átváltozik az a kulturális talapzat, amelyen a nyugati civilizáció áll? S ha netán megtörténne, az sérülés nélkül, szegényedés, sivárosodás nélkül megúszható lenne, s egy ponton túl nem az egész civilizáció létét fenyegetné? Persze tudom, ha ezek a kérdések megfogalmazódnának a mozgatókban, akkor eleve fel se kellene tenni őket. Ám ők, akik az akciókat gerjesztik, általában nem kérdeznek. Sem mástól, sem maguktól. Irányítani akarják a dolgokat, és pont.
Bulgakovot tavaly nyilvánította ukranofóbnak az ukrán Nemzeti Emlékezet Intézete, mondván, „az orosz birodalmi politika propagandistája” volt, aki ugyan sokáig Kijevben élt, de megvetette az ukránokat, gyűlölte az ukrán függetlenségi vágyat, és a korabeli orosz írók közül ő állt a legközelebb a putyinizmus ideológiájához és a Kreml ukrajnai népirtásának igazolásához. A történet igazi mai sztori, ám minden elemében olyan, ami a maga böszmeségével, abszurditásával a legjobb helyen egy Bulgakov-regényben lenne.
Olyan korban élünk, amikor lassan minden értelem elszivárog a társadalmi diskurzusokból, és aki mást gondol, arra gyorsan ráakasztódik a propagandista jelző. Ha ezt Bulgakovról is sikerült kideríteni, átalakul, vonzóvá válik a minősítés.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!