A választást a mozgósítás dönti majd el, nem a kutatási eredmények, vagyis a lépések számítanak majd, hogy mennyien mennek el voksolni – hangzott el a Mandiner Mesterterv című podcastműsorában. Lesznek itt még áprilisig cifra dolgok? Erre is választ adott Kereki Gergőnek, a Mandiner.hu főszerkesztőjének Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője és G. Fodor Gábor, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója.
Mit is jelent a gondolatháború? Nagyon egyszerű, ugyanis az ellenzéki térfélen azt tolják ezerrel, hogy ez a választás már eldőlt, a Tisza Párt lesz a győztes, a Fidesznek pedig vége, de ezt nem kell elhinni – hangzott el az elemzőktől az adásban.
A két politológus szerint minden a mozgósításon fog eldőlni, amiben a tapasztalt pártoknak nagyobb az esélye. Kiemelték azt is, hogy az emberekkel azt próbálja elhitetni az ellenzéki média és a különféle közvélemény-kutatások: vége van a Fidesznek. Emlékeztettek, a listás szavazás is egy fontos dolog, viszont a 106 választókerület a lényeg. Mráz és G. Fodor szerint az ellenzéki pártokat nézve a Tisza kifejlesztette a „politikai kannibalizációt”, azaz a kis pártokat igyekezett maga alá gyűrni. Nem mentek el amellett sem, hogy Magyar Péter már most magyarázza a bizonyítványát, ha elbuknak, és megtiltotta a nyilatkozatokat embereinek, valamint belengette, hogy külföldre távozik, ha nem tudnak kormányt alakítani.
A politológusok szerint elitcsere biztosan lesz az Országgyűlésben, viszont nem számítanak méréseik szerint arra, hogy kormányváltás lesz.
Azt is részletesen elemezték, milyen pártok juthatnak be a parlamentbe, nem maradt ki Hann Endre kutatása sem a gondolatharcos Török Gábor mellett, valamint azt is részletezték, mekkora nyomásgyakorlás érkezik hazánkra.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!