„2002-ben a Versenytanács a Szabó vezette Crystal Institute Kft.-t a Napkristály Flavin7 termékkel kapcsolatban hárommillió forintos bírságra ítélte a fogyasztók megtévesztése, egészen pontosan »megalapozatlan gyógyhatás állítása« miatt.
2005-ben aztán Szabó Flavin7 Kft. és Crystal Institute Kft. nevű cégeit a GVH megbüntette, az ítélet szerint a két cég megtévesztette a fogyasztókat a termékek gyógyhatásával kapcsolatban. Szabóék tízmillió forintos büntetést kaptak. Ebben a határozatban a GVH leírta, hogy Szabó 1990-ben alapította meg a Crystal Institute-ot, és már ekkor elkezdett foglalkozni a flavonoidokat tartalmazó gyümölcsökből készült termékek kísérleti gyártásával és azok élettani hatásainak, humán területen felhasználhatóságának vizsgálatával. Szabóék egy reklámban egyébként azt állították a szerről, hogy »genetikai szinten gátolja a rák kialakulását, illetve segíti a beteg sejtek elpusztulását«, és hogy »napi több millió rákos sejt pusztul el a Flavin 7 segítségével«.
2008-ban aztán a Crystal Institute Kft., a Flavinárium Első Magyar Flavonoid és Antioxidáns Termék Forgalmazó Zrt. és két másik cég ismét bírságot kapott a GVH-tól, az előző ítélethez rendkívül hasonló okból, fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt. Ezúttal az őssejtek témájában állítottak valótlant: az Olimpiq StemXCell étrend-kiegészítő termékről mondták azt, hogy az alkalmas az őssejtek szaporítására és védelmére, illetve a termék és az egészség között összefüggés van, a termék gyógyhatással bír. A cégek összesen több mint 50 millió forint bírságot kaptak. Mivel a határozattal ellentétben nem tüntették fel az elmarasztalást a honlapjukon, 2010-ben végrehajtási bírságot is kaptak.”
Vagyis a helyzet a következő: Csézy férje kuruzsló és adócsaló.
Ezt maga a Telex írja meg, igen, ennek a „tényellenőrző” cikknek a végén ott a szentencia, miszerint az Ellenpont írása „inkább igaz” – az „inkább” határozószónak muszáj ott lennie, mert nehogy má’! –, és össze is foglalják, miért „inkább igaz”, ezért:





























Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!