A boldogságot Ipekkel megtalálni vélt Ka kénytelen ráébredni, hogy a nehezen megszerzett asszony hosszú ideig a vallás mindenekfelettiségét hirdető Éjszemű szeretője volt, akit az életével meghasonlott, ebbéli bánatában hajdani önmagát eláruló és a politikai iszlámba menekülő férje, Muhtar vitt a házukba. Ka egyedül megy vissza Frankfurtba, ahol négy évvel később egy felolvasóestről hazafelé tartva az éjszakai utcán agyonlövik. Nem marad utána más, csak a Karszban írt naplója.
Pamuk a Hóban modellt alkot. Eljárása hasonló a természettudományokból ismert metódushoz, csak ebbe a modellbe a XXI. század eleji Törökországot sűríti bele. Az író távolból figyel, feljegyez, megjelenít. Ezt a távolmaradást szolgálja az is, hogy Ka és vele Karsz néhány napját Orhan, a költő barátja utólag próbálja rekonstruálni. Nincs előzetes koncepció, nincs részrehajlás, nincs szimpátia, az emberek, az események, a gondolkodásmódok és a viselkedési formák a maguk valóságában bontakoznak ki. S ez teszi átélhetővé a szereplők helyzetét, így tárulnak fel motivációik, villannak fel az emigránslét keservei, a szegénység, a magukat lenézettnek érzők vallási fanatizmusa, az identitásukhoz – mint végső fogódzónak tudotthoz – ragaszkodók kétségbeesése, nem beszélve az eszmények és a valóságos élet, az elvárások és a gyengeségek, a szerepek és a szerepeket alakítók egyénisége közötti szakadékokról.
