Létezés a határon

A Karsz nevű határváros a helyszíne Orhan Pamuk Hó című regényének.

A boldogságot Ipekkel megtalálni vélt Ka kénytelen ráébredni, hogy a nehezen megszerzett asszony hosszú ideig a vallás mindenekfelettiségét hirdető Éjszemű szeretője volt, akit az életével meghasonlott, ebbéli bánatában hajdani önmagát eláruló és a politikai iszlámba menekülő férje, Muhtar vitt a házukba. Ka egyedül megy vissza Frankfurtba, ahol négy évvel később egy felolvasóestről hazafelé tartva az éjszakai utcán agyonlövik. Nem marad utána más, csak a Karszban írt naplója.

Pamuk a Hóban modellt alkot. Eljárása hasonló a természettudományokból ismert metódushoz, csak ebbe a modellbe a XXI. század eleji Törökországot sűríti bele. Az író távolból figyel, feljegyez, megjelenít. Ezt a távolmaradást szolgálja az is, hogy Ka és vele Karsz néhány napját Orhan, a költő barátja utólag próbálja rekonstruálni. Nincs előzetes koncepció, nincs részrehajlás, nincs szimpátia, az emberek, az események, a gondolkodásmódok és a viselkedési formák a maguk valóságában bontakoznak ki. S ez teszi átélhetővé a szereplők helyzetét, így tárulnak fel motivációik, villannak fel az emigránslét keservei, a szegénység, a magukat lenézettnek érzők vallási fanatizmusa, az identitásukhoz – mint végső fogódzónak tudotthoz – ragaszkodók kétségbeesése, nem beszélve az eszmények és a valóságos élet, az elvárások és a gyengeségek, a szerepek és a szerepeket alakítók egyénisége közötti szakadékokról.

A Hó jelentős alkotás. Szerzője megérteni, ezzel együtt megértetni szeretné a jelenlegi Törökország bonyolult, néha kegyetlen, néha elkeserítő, néha szomorú és mindezekkel együtt szeretnivaló világát, nem beszélve arról, hogy olyan közösség életébe nyújt bepillantást, amelyről mi oly keveset tudunk. És teszi ezt úgy, hogy egy pillanatig sem lehet kétségünk afelől: az ábrázolt világot nemcsak ismeri a legapróbb rezdüléséig, de szereti is.

(Orhan Pamuk: Hó I–II. Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest, 2005, 337 és 379 oldal)