Hollywood magyar vámpírja – 95 éve játszotta Drakulát Lugosi Béla (+ videó)

Lugosi vámpírkaraktere etalonként jelent meg később a tömegkultúrában.

Quentin Tarantino Volt egyszer egy… Hollywood (2019) című filmjében Roman Polanski tragikus magánéleti történetének (várandós felesége, Sharon Tate, a hírhedt Manson család általi meggyilkolásának) egy alternatív befejezést, s ezáltal talán a legendás rendező iránti tisztelgést is adott. Polanski (lengyelországi és franciaországi remek munkái utáni) első amerikai sikerét A vámpírok bálja (1967) című mozijával aratta, amelynek végső verzióját a produkciós stáb és a forgalmazó állította össze. A vámpírfilmek komédiájaként készült alkotás kultfilmmé vált, musical is készült belőle, s sztorija alapját az első Drakula-film adta. Bram Stoker regényének első filmes adaptációja kilencvenöt évvel ezelőtt, 1931-ben került a mozikba. A Tod Browning rendezte földolgozás (amelyet aztán több követett, kiemelkedő közülük Coppola 1992-es filmje) címszereplőjét Lugosi Béla alakította.

A vámpírtörténetek őshazája a mi közép-európai régiónk, s már a XVIII. századi Augustin Calmet francia bencés apát is tudta, sőt könyvet is írt róla, hogy a Habsburg Birodalom területén (Sziléziától a Bánságig, a szerb területektől Erdélyig) a vámpír- és élőhalotthistóriák a népi hiedelemvilágokban roppant elterjedtek.

A klasszikus horrorfilmek univerzumának első és legemlékezetesebb vámpírja Lugosi Béla (1882–1956), aki szerény körülmények között élő család sokadik gyermekeként látta meg a napvilágot a magyarországi (Trianon után már Romániához tartozó) Lugoson – Blaskó Béla Ferenc Dezső néven. Ugyan amerikai filmsztárként már nemesi származásáról és földbirtokos őseiről beszélt, az édesapja valójában pékként dolgozott. Lugosi nem volt jó tanuló, az iskolában sem volt maradása, emiatt fizikai vállalt munkát többször, és a színiakadémiát sem tudta elvégezni, ám tehetsége, jó megjelenése és kitartása eredményeként mégis a színpadra jutott. Vidéki társulatokban (Debrecentől Szegedig) éppúgy játszott, mint a fővárosi Nemzeti Színházban. Előbb eredeti nevén, később Olt Arisztid művésznéven, végül mint Lugosi Béla. Világhírűvé lett nevét több formában is (Lugosi, Lugosy, Lugossy) írta az idők során.

Rómeó és Jézus szerepében 

Az 1918–19-es „forradalmi” időszakban politikai szerepet is vállalt. A színészek érdekképviseleti szervezetének volt a vezetője, majd a Tanácsköztársaság diktatúrája kultúrpolitikájának egyik – bár távolról sem a legbefolyásosabb – alakítója. Szociálisan érzékeny és liberális értékrendű ember volt. Hogy a kommunizmushoz és a Kun Béla-féle diktatúrához elvi alapon, vagy csak karrierizmusból csatlakozott, azt immár nagyon nehéz rekonstruálni. A forradalmak bukása után külföldre menekült, végül az Egyesült Államokban kötött ki, ahol új karrier várt rá. A hazai színpadokon klasszikus darabokban játszott jelentős szerepeket. Rómeót éppúgy alakította Shakespeare darabjában, mint Jézust egy passiójátékban. Budapesti éveiben még Kosztolányi Dezső is látta a színpadon, aki felemásan értékelte alakítását:

Lugosi Béla délceg jelenség, a frakk úgy áll karcsú termetén, mintha ráöntötték volna, s láttára a nézőtér hangosan felsóhajt, de vajon ki hiszi el ennek az egyébként kellemes embernek, hogy civilben genfi egyetemi tanár? Nem, ő mindvégig csak igen csinos magyar hősszerelmes.

Amerikában előbb magyar közösségek számára játszott, majd az angol nyelvet szép lassan, úgy-ahogy – élete végéig erős akcentussal – elsajátítva föltűnt a New York-i Broadway-n is, ahol a 20-as évek második felében Bram Stoker Drakula című regényének színházi adaptációjában játszott címszereplőként. A Universal stúdió éppen ezért kérte föl 1930-ban a filmváltozat főszerepére. Később ez biztosította neki a halhatatlanságot a filmművészetben és a populáris kultúrában. A siker után – noha Magyarországon akkorra több némafilmben szerepelt – számos filmszerepet kapott vezető stúdióknál éppúgy, mint kisebb független produkciókban.

Élete végéig bántotta azonban, hogy a horrorfilmek világába skatulyázták be, hiszen úgy vélte, fölkészültségét és változatos művészeti adottságait így nem tudta megfelelően kamatoztatni.

 

Frankenstein szörnyetegét nem vállalta 

Mary Shelley gótikus regényének filmes földolgozásában, a Frankensteinben a szörnyeteg alakját osztották volna rá, de ezt különböző kifogásokra hivatkozva elutasította. Később azonban azt mondta: Doktor Frankensteinnek, a szörny létrehozójának szerepét szívesen elvállalta volna, mert azt komoly színészi kihívásnak tartotta, szemben a teremtmény szöveg nélküli, teátrális mozdulatokat és arckifejezéseket (valamint komoly maszkmesteri teljesítményt) igénylő alakításával. Ez utóbbit végül Boris Karloff játszotta el, akivel később több filmben együtt dolgoztak. Ezek közül kiemelkedő a német expresszionista filmművészet hatását is mutató alkotás, a részben Magyarországon (mégpedig Visegrádon) játszódó A fekete macska (1934) című mű. A maszknál és a sminknél egyébként Lugosi fontosabbnak tartotta a mozdulatokat és az arcjátékot, derül ki egy visszaemlékezéséből. 

Lugosi kalandos életéből nem hiányoztak a nők sem. Volt olyan házassága, amely csupán néhány napig tartott, fia édesanyjával, Lillian Archcsal azonban húsz évig élt együtt. Utolsó felesége, Hope Lininger eredetileg egy rajongója volt, aki betegsége idején – Lugosi ugyanis komoly drog- és alkoholproblémákkal küszködött, ami miatt többször volt elvonókúrán – levélben vette föl vele a kapcsolatot. Erre Lugosi így emlékezett. „Pont erre vágytam. Adott egy rajongó – rengeteg bolondos levelet kaptam –, aki azt bizonyítgatja, húsz éve szeret engem. Soha nem írt korábban. Szíven ütött, hogy csak akkor, mikor bajban voltam. […] Végül megtaláltam. A telefonhoz hívtam. Kértem, hogy jöjjön, és látogasson meg. Amikor befutott, meglepődtem. Vonzó nő volt. Mi lehet a célja, gondoltam. Hiszen nincsen pénzem, a fiatalságom elszállt, és egy beteg ember vagyok. De mérlegeltem, hogy mindennap írt nekem azokban a szörnyű kórházi napokban. Megvilágosodtam, hogy ő is hisz egy felsőbb erőben, akárcsak én. Egy szinten álltunk. Kifinomult és jólnevelt. Egy nyelvet beszélünk.”

Drakula köpenyében temették

Noha tömegek rajongtak érte, és sokszor szerepelt az újságokban, alapvetően visszahúzódó és magányos ember volt. Hollywoodi éveiben is kerülte a nagy partikat, helyette inkább kelet-európai művészekkel tartotta a kapcsolatot. Borzasztóan sok pénzt költött világéletében. Emiatt még sikerei csúcsán, a harmincas években is állandó anyagi gondokkal küzdött. Jellemző rá, hogy fénykorában a debrői hárslevelűt, és mellé parádi ásványvizet Magyarországról rendelte magának Los Angelesbe. Afféle éjjeli bagolyként, ha nem volt társasága, sokat olvasott, főleg történelmi, művészeti és politikai tárgyú könyveket. A második világháború idején aktív politikai tevékenységet is folytatott. Támogatta Franklin D. Roosevelt politikáját, s több magyar szervezetnek volt tagja, némelyiknek a vezetője is. Az 50-es években emiatt fölkeltette az Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló, s a külföldi származású művészekre külön utazó McCarthy-bizottság figyelmét, eljárásra ellene azonban halála miatt már nem került sor. 

Lugosi Béla és első felesége, Szmik Ilona egy 1918-as felvételen (Forrás: Fortepan / Saly Noémi) 

A Lugosi által megformált vámpírkarakter a későbbi horrorfilmek és vámpírtörténetek szereplőinek prototípusául szolgált. Vámpíralakja egyfajta etalonként jelent meg a tömegkultúrában is. Számos zenekar írt róla dalt, csillaga van a hollywoodi Hírességek sétányán. Elhunytakor gyermeke anyja és utolsó felesége, valamint egyetlen fia közösen döntöttek arról, hogy Drakula köpenyében temetik el, hiszen a magyarországi színpadokon megismert egykori hősszerelmes vagy éppen filozofikus karakter helyett a vámpírjelmezbe szorult Lugosi Béla Drakulaként vált halhatatlanná.

Borítókép: Lugosi Béla a Drakula című 1931-es film főszerepében (Forrás: Wikipédia)