– A szövetség olyan feltételeket támasztott, amelyet közel a harminchoz család és munka mellett szinte lehetetlen lett volna teljesítenem. Úgy érzem, a hátamon vittem a magyar ökölvívást, nem az én hibámból sérültem meg egy fontos felkészülési ciklusban.
Az olimpia után műtötték a vállam, ami miatt nem tudtam részt venni versenyeken, majd jött a probléma a másik vállammal is.
Egyszerűen nem éreztem azt a szövetségen, hogy fontos vagyok, kiraktak a válogatottból, nem számítottak rám, és azt mondták, bizonyítsak. Úgy gondolom, az elmúlt években mind a szövetség, mind az ország számára bizonyítottam, de most azt mondtam, hogy elég, különösen, mert olyan gyerekek vannak ott a válogatottnál, akik semmilyen nemzetközi érmet nem mutattak még fel – állította Kovács Richárd.
Karrierstatisztikák és eredmények (felnőtt)
- Összes mérkőzés: 80
- Győzelmek: 46 (ebből 3 KO)
- Vereségek: 30
- Menetek száma: 227
- KO-arány: 6,52%
Kiemelkedő eredmények
- Olimpia (2024, Párizs): 5. helyezett (negyeddöntős) a 63,5 kg-os súlycsoportban
- Európa Játékok (2023, Krakkó): bronzérmes
- Európa-bajnokság: Kétszeres bronzérmes (2022, 2024)
- többszörös magyar bajnok és a Bocskai István-emlékverseny győztese.
Információink szerint a bokszoló által emlegetett, teljesíthetetlen feltétel az volt, hogy a magyar ökölvívó-válogatott szövetségi kapitánya, a 2025 márciusától kinevezett olasz Emanuele Renzini közölte,
a kiemelt támogatási programban részt vevő ökölvívóknak a központilag tartott edzőtáborokban kötelező a részvétel.
Igaz, a családos sportolók bizonyos kedvezményekben részesülhettek, de a nyíregyháziak öklözője ezt egyáltalán nem akarta vállalni.

Kovács Richárd profiként folytatja a pályafutását
A 2024-es párizsi olimpián ötödik Kovács Richárd úgy döntött, nem szakad el a sportágtól, sőt megpróbálja valóra váltani a korábban dédelgetett álmát, hogy sikeres profi karriert érjen el.
Zajlanak a tárgyalások ezzel kapcsolatban. Ha megtalálom a megfelelő menedzsert, aki építeni tudja a profi karrierem, akkor nem kérdés, hogy belevágunk. Több mint húsz éve az életem része az ökölvívás, nem tudom és nem is szeretném ezt most abbahagyni
– közölte a 28 éves bunyós.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!