A püspöki konferencia kénytelen volt közleményben helyre tenni az idiótákat a maga szerény és visszafogott stílusában. Azt írták, hogy nagyon sajnálják, ha egyesek pártpolitikai üzenetként akarják értelmezni a hívőknek készült körlevelet, és örömmel tapasztalják, hogy a jó szándékú hívők többsége megértette az üzenet lényegét, és támogatásukkal tevékenyen is hozzájárulnak a Katolikus Karitász ukrajnai missziójához. A továbbiakban is erre buzdítanak mindenkit. Lássuk be, ez egy elegáns gyomros a hülyéknek.
De ismerek jó néhány keresztényt, akik a kufárokat a templomból kiűző haragos Jézus példáját követnék a legszívesebben ilyen esetekben.
Szerintük nem ártana végre keményebb eszközökkel rákényszeríteni ezt a kekeckedő, bajkeverő, közérzetromboló bandát, hogy amint arra fentebb már utaltam, ha nem tudnak egyházi kérdésekben hittel és szeretettel megnyilvánulni, akkor inkább hallgassanak. Különösen húsvét közeledtével, ami sajnálatos módon idén nagyon közel esik a szomszédunkban dúló embertelen öldöklés negyedik évfordulójához. Még megérhetjük, hogy irodalomtanárokat lincselnek meg virtuálisan, amiért a kampány idején tanítják Babits Mihály Húsvét előtt című versét. Abban ugyanis szóról szóra az van, amit Orbán Viktor négy éve következetesen képvisel. Hogy béke, béke már, legyen vége már!
Borítókép: Illusztráció (Forrás: https://archkck.org/)
































